TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Csige képviselő úrnak köszönjük a hozzászólását, kár, hogy nem figyelte, hogy miről van szó egész nap az Országgyűlésben. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Figyelte, csak nem érti.) Viszont érdekesebb az államtitkár úr hozzászólása. Államtitkár úr, elárulok önnek valamit: a politikai államtitkárnak véleményem szerint nem az a feladata, hogy amikor egy ellenzéki képviselő felszólal, akkor fölpattanjon mérgében, és politikai lózungokat válaszoljon (Keller László: Ne oktasd már ki, hogy mit csináljon!), hanem szerintem egy pénzügyminisztériumi politikai államtitkárnak illene legalább az ötből négyszer vagy háromszor szakmai válaszokat adni a fölvetett kérdésekre.
Ön nem ad egyetlen fölszólalásában sem szakmai válaszokat a fölvetett kérdésekre. (Dr. Szabó Zoltán: Szerintem ne tanítsd!) Ezért megismétlem a kérdésemet. Egyetért-e ön azzal, hogy az Állami Számvevőszék azt mondja a költségvetés előirányzatainak több mint felére, hogy magas vagy közepes kockázatot tartalmaz? Egyetért-e ön azzal, hogy ez azt jelenti, hogy adott esetben több száz milliárd forint bevétel nem fog befolyni a 2005. évi költségvetésbe? Egyetért-e ön azzal a következtetéssel, hogy ha ezek a pénzek nem folynak be, akkor majd nem lesz mit a kiadási oldalon elkölteni? Egyetért-e ön azzal, hogy ebből megszigorítás, zárolás lesz, ugyanaz, mint ebben az évben és az elmúlt évben volt? Vagy ön azt a következtetést vonja le, amit miniszter és államtitkár elődei levontak, hogy nem baj, hogy nem folyik be a bevétel, mert ugyan megmondta az Állami Számvevőszék, hogy erre ne is számítsanak, akkor majd növeljük az államadósságot, növeljük a kamatterheket, és majd valakik ezt vissza fogják fizetni?
Erre válaszoljon, legyen szíves, államtitkár úr, és ne mással foglalkozzon! (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés