VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller Képviselő Úr! Már megijedtünk, hogy autópályaügy kapcsán a kénsavról fog beszélni (Derültség a Fidesz soraiban.), és arról, hogyan lesznek az autópályákból kénsavak, de szerencsére nem ezt tette. Ön viszont nem a 2005-ös költségvetésről beszélt.

Mi itt arról beszéltünk, hogy önök ígértek 800 kilométer autópályát. Eljött az igazság pillanata, kiderült, hogy ennek a negyede sem fog megvalósulni. Most pedig mindenféle könyvelési trükkökkel azon próbálkoznak, hogyan lehetne a jelen generációja után a jövő generációját is eladósítani.

Tisztelt Képviselő Úr! Erről kellene beszélnünk; arról, hány milliárdba fog ez kerülni a magyar adófizetőknek, hány évig, 20 évig vagy 30 évig fogjuk-e ennek a törlesztőrészletét fizetni. Ez a lényegi kérdés, képviselő úr. A 2005-ös költségvetésről beszélünk. Amiről ön beszélt, azok megvalósult beruházások, azok elkészültek. Ellenben autópályáról egy szót nem hallottunk még önöktől, hogyan lesznek ezekből a PPP-s szerződésekből autópályák, és nagy kérdés, hogy mennyiért. Inkább erről kellene önnek is beszélnie.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu