ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egységes javaslathoz érkezett módosító indítványokat az ajánlás 1-9. pontjai szerint. Ezeket az alkotmányügyi bizottság támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 192 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 157 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11705. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 157 ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését, erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 154 ellenében, 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi genfi egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban 1994. június 14-én elfogadott jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/12353. számon kapták kézhez a képviselők.
Megadom a szót Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés