DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A fejlett piacgazdaságot alapvetően kőkemény közgazdasági törvényszerűségek mozgatják, de ezen belül is vannak olyan kategóriák, jelenségek, amelyek összetettebbek, és érzelmi töltetük is jelentős. Ilyen a mindennapi kenyerünk, amelynek évszázadok óta szimbolikus jelentése is van a magyar ember számára.

Ezért is aggódunk minden évben a búzatermésért, figyeljük a gabonapiaci, sütőipari történéseket, anomáliákat. Jómagam is falun kisgyermekeskedtem, örök emlék számomra az aranylón ringó búzamező. Pajtásaimmal gyűjtögettük az anyarozst, és minden nehézség nélkül szaladgáltunk mezítláb is a tarlón. Még láttam embereket reggeltől estig kaszálni és bizony dohogó cséplőgépeket is. Nagyanyám nemzedékről nemzedékre szálló rituáléval szelte meg mindig a friss kenyeret, és az asztalról véletlenül lehulló kenyérdarabka is becsületben megmaradva került vissza társai közé.

Azóta bizony nagyot változott a világ. Gyakorta hallunk a mezőgazdasági termelők nehézségeiről, a kenyér és más péktermékek előállítóinak gondjairól már sokkal ritkábban. Pedig 824 társas és 520 egyéni vállalkozásról van szó, a befektetett eszközértékük 26 milliárd forint. Éves bolti forgalmuk 82 milliárd forint, a foglalkoztatottak száma pedig 24 ezer fő az ágazatban. Nem utolsó szempont, hogy nagy részük mikro- és kisvállalkozás.

A Magyar Pékszövetség tagja a gazdasági egységek 70 százaléka. A pékipar fő problémája a nyersanyagok árának folyamatos növekedése, ezen belül a jelentősen emelkedő energiaárak és munkaerőköltségek. Mindezt elismertetni áraikban már évek óta nem tudják, ami tőkehiányuk egyik okozója. A péktermékek kiskereskedelmi piaci részesedésében 70 százalékkal szerepelnek a hipermarketek és a kereskedelmi láncok. Az Unióban ez fordítva van: a tőkeerős sütőipari vállalkozások forgalmazzák termékeik 70 százalékát szakboltjaikban.

Hazánkban ez az arány csak 10-12 százalék, ezért is kiszolgáltatott a sütőipar. Pedig a napi friss termékek közvetlen értékesítése egészségügyi és más szempontok miatt is kívánatos lenne. A fentiek miatt a kisebb cégek teljesen védtelenek a kereskedelmi láncok sokszor beszerzési és önköltségi ár alatti értékesítési akcióival szemben. A kereskedelmi láncok a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát azzal kerülik ki, hogy a beszállító sütőipari vállalkozást kényszerítik nagyon alacsony átadási árra, ami az akciók esetében az önköltségi ár fele is lehet.

Ez nyilvánvalóan minőségi problémák forrása is lehet, de hosszabb távon a fogyasztók érdekeit sem szolgálhatja, mert a sütőipari vállalkozások következményes tönkremenetele a piaci hegemóniához és ennek megfelelően befolyásolhatatlan áremelkedésekhez vezethet.

Mi lehet a megoldás?

1. Őszinte párbeszéd az érintettek és a szakmapolitikai döntéshozók között.

2. A szakágazat számára anyagi források biztosítása, pályázati lehetőség a következőkre: technológiai fejlesztésekre, gépjárműpark cseréjére, szaküzlethálózat kiépítésére és fejlesztésére, higiéniai és környezetvédelmi fejlesztésekre.

3. Kötelező tagságú szakmai kamara a jelenlegi kaotikus állapotok megszüntetésére, a szakmai színvonal biztosítása érdekében a mestervizsga követelményének visszaállítása.

4. Az azonos elbánás elvének biztosítása a szakhatóságok részéről minden sütőipari üzem vonatkozásában.

5. Az alapvető termékek - gondolok itt a fehér kenyérre, a félbarna kenyérre, a tejes kiflire és a vizes zsemlére - Élelmiszerkönyv előírásai szerint képzett önköltségi árának közölhetősége.

Az említett javaslatok kiindulópontjai lehetnek a jelenleg tapasztalható feszültségek oldásának. Természetesen a probléma ennél sokkal összetettebb, ezért arra kérem az érintett döntéshozókat - minisztériumokat -, hogy közösen az ágazat képviselőivel dolgozzanak ki olyan lépéseket, programokat, amelyek biztosítják hosszabb távon is a mindennapi jó minőségű kenyerünk és péktermékeink előállítását és forgalmazását.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu