DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön sok kérdést fölvetett itt a hozzászólásában, az első és talán lényeges - bár, ha jól érzékelem a megjelölésből, nem erre akart utalni -, hogy az elmúlt évtizedben lényegesen javult a nyelvtudással rendelkező fiatalok aránya, a 2001-es népszámlálás elég jól tükrözi ezt. Végre most már két számjegyű azoknak az aránya a fiatalok között, akik beszélnek nyelvet, és többnyire az angolt vagy a németet. Ezért sokat tett az iskolarendszer az elmúlt években, természetesen nemcsak az elmúlt két évben, hanem lényegesen hosszabb időre visszanyúlva.
2002-ben a kormány valóban azt vállalta, hogy a nyelvvizsgadíjat megtéríti a sikeres nyelvvizsgák után a fiataloknak. Ezt egyébként meg is tette, és éppen a múlt héten lezárult a nyelvvizsgadíjak visszafizetése. Nem az önkormányzatok fizették, hanem a központi kormányzat.
Hozzászólásának másik vonulata az volt, hogy ön rácsodálkozott az eljárásjogi kérdésekre. Most kiragadta éppen a nyelvvizsgát, ebből gondolom, hogy ön rácsodálkozott erre. A magyar közigazgatás eljárásjogi kérdései bizony ilyenek, ebből sok mindenen lehetne változtatni, és gondolom, kell is, ehhez jobb informatikai rendszer kell, egy más stílusú apparátusi szemlélet és sok egyéb, de ezek bizony így működnek. Nem az elmúlt egy-két évben alakult ki, hanem az elmúlt egy-két évszázadban. De még egyszer mondom a lényeget: a sikeres nyelvvizsgák után a díjat a központi kormányzat átutalta és kifizették, múlt héten ez lezárult.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés