ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a Házbizottság H/12496/1. számon előterjesztett javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 336 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a Házszabálytól való eltérést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása.

Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával mindannyian megkapták. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezen az úton tájékozódhattak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. A Fidesz és az MDF frakciója összesen húsz előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. A Házszabály vonatkozó 47. § (6) bekezdése alapján ezekről vita nélkül döntünk.

(14.30)

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10553. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/3725. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló, T/3991. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen indítványomat.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló, T/4292. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló, T/9461. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/9706. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló, T/10064. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja ezen indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló, T/10128. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló, T/10405. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/10538. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló, H/10185. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen indítványomat.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, H/10681. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezen indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról szóló, H/10730. számú határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/10281. számon előterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett, T/10700. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló, T/4005. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet módosításáról szóló, T/11415. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/11693. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejet!ö program módosításáról szóló, H/9058. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az elektromos és elektronikus hulladékok kezeléséről és hasznosításáról szóló, T/9052. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezt az indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a mai napon ne kerüljön sor a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat részletes vitájára. Aki ezen javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi javaslat módosítására tett indítványt nem fogadta el.

(14.40)

A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta továbbá azt is, hogy a mai ülésnapon a Fidesz képviselőcsoportjának kérelmét, amely az ügyrendi bizottság 41/2002-2006. számú állásfoglalásának elutasítására irányul, az Országgyűlés a személyi javaslatok előtt tárgyalja meg. Aki ezen javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége támogatja ezt az indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk, az imént elfogadott módosítással együtt. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta a napirendi ajánlást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt áttérnénk a következő napirendi pontunkra, Ékes József és Medgyasszay László képviselő urak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ügyrendben kértek szót. A Házszabály 52. § (1) bekezdése értelmében először Ékes József képviselő úrnak adom meg a szót, amelyben egy perc ügyrendi javaslatra és két perc indokolásra van lehetősége. Öné a szó.

Forrás: parlament.hu