GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés tervezete kapcsán szóba kerülő, egyik legnagyobb sajtóvisszhangot nyerő kérdés az állami és az egyházi iskolák finanszírozásának módosulása. A hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került tervezet alapján már az is felmerült, hogy a katolikus egyház az Alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a parlament a vázolt formában fogadja el a költségvetést. A katolikus egyház részéről nyilatkozók azon aggodalmuknak adtak hangot, hogy az egyházi iskolákba járó diákokat a jövő év elejétől a költségvetési törvényben megállapított normatívák bizonyos köréből kizárják, illetve hogy a kiegészítő normatíva az ő esetükben nem vehető igénybe.

Tudomásom szerint az idei évben a magyar állam mintegy 80 ezer forinttal többet ad egy egyházi iskolában tanuló kisdiák után az iskolájának, mint egy önkormányzati iskolában tanuló kisdiák után az iskolájának. Tudomásom szerint az önkormányzati iskolák a költségvetés tervezete értelmében is összességében még jövőre is mintegy 5000 forinttal kevesebb pénzt kapnak minden egyes diák után, mint az egyházi oktatási intézmények.

Némi tanulmányozást követően az is kiderülhet bárki számára a költségvetés tervezetéből, hogy a nem állami közoktatás támogatása 2005-ben összességében emelkedik.

Mindezek alapján kérdéseim a következők tisztelt államtitkár úrhoz. Igaz-e, hogy az egyházi iskolák állami támogatása csökken a 2005. évben, és mi történik ugyanezen a területen az önkormányzati iskolák támogatásával? Illetve sérül-e a tervezett módosításokkal a vatikáni szerződés?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu