JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a kormány eldöntötte, hogy a sorkatonai szolgálati kötelezettséget megszünteti, akkor beterjesztett két törvényjavaslatot, az egyik az alkotmány módosításáról szólt, a másik a honvédelmi törvény módosításáról szólt; azért a kettőt együtt, mert ezek egymás komplementerei, egymás kiegészítői. Ha és amennyiben nem módosítjuk a honvédelmi törvényt, akkor az alkotmány bárminemű módosítása sem teszi lehetővé azt, hogy a sorkatonai szolgálati kötelezettséggel kapcsolatos intézményrendszerben és egyéb tevékenységben változtatást érjünk el, és fordítva.

Éppen ezért kértük az Országgyűlést arra, hogy fogadja el és támogassa a sorkatonai szolgálati intézmény megszüntetését. A parlamentben akkor a honvédelmi törvény elfogadása nem kapta meg az indokolt és szükséges kétharmados többséget, így teljesen természetesen az alkotmány módosítására már nem tettünk javaslatot.

Az elmúlt héten kedden a Fidesz parlamenti frakciójának frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában értékelve a helyzetet, fölszólította a kormányt arra, hogy ismételten terjessze be az alkotmánymódosítást és a honvédelmi törvényt, mert elkerülendő azt a kampányt, amelyet véltek látni, szükségesnek tartják e kérdéskörben is az álláspontjuk megerősítését. A Fidesz elnöke is hasonlóképpen nyilatkozott. Így a kormány ismételten, változatlan formában terjesztette be a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetésével kapcsolatos honvédelmi törvényjavaslatot, és tesz ezt követően javaslatot az alkotmány módosítására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma a napirend előtti felszólalások sorában, illetve a Házszabálytól való eltérés indoklása során Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes úr arra célzott, mintha a parlament az elmúlt héten Keleti György honvédelmi bizottsági elnök úr javaslatával egyszer és mindenkorra állást foglalt volna a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetése mellett. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy ez nem pontos. Akkor lesz a parlamentnek egységes döntése, és akkor lesz egységes jogintézmény ebben a kérdésben, ha a honvédelmi törvényt és azt követően az alkotmányt elfogadja a Ház; szeretném aláhúzni, hogy a kettőt együtt, hiszen egymás komplementerei. Amennyiben itt és most a parlament nemmel szavaz, úgy a kormány vissza fogja vonni az alkotmánymódosításra tett javaslatát.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu