TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tokaj Kereskedőház Rt., az Orbán-szőlők és a milliárdok. Bormaffiát emlegetnek már nagyon sokan, amikor az Orbán-kormány idején az Orbán-család érdekeltségébe tartozó cégek támogatásáról szólnak, és már a sajtóban is megjelent ez a kifejezés, hogy bormaffiaö az Orbán-család érdekeltségébe tartozó cégek kapcsán.
Az újságok már a földesurak technikáját is ismerik: politikai tőke, pénztőke, majd ebből szőlőtőke. Ez persze azért érthető sokak számára, hogy ha azt is megnézzük, hogy az elmúlt időszakban több mint 60 millió forint körüli támogatásra derült fény az Orbán-család érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok támogatása kapcsán.
Azt mondják erre egyesek, hogy ez persze törvényes és jár mindenkinek. Ismerjük a mondást, járni jár, csak nem jut, merthogy több tucat családnak utasították el ez irányú kérelmét is az Orbán-kormány idején. Itt persze etikai kérdések vetődnek fel, és azok, amelyekkel megállítanak engem is az úton: Milliárdok, milliárdok, az a fontos, képviselő úr, nem ez a pár tízmillió.ö Én kíváncsi voltam arra, milyen milliárdokról van itt szó, és most úgy látszik, hogy napvilágot láttak ezek az információk is.
A Tokaj Kereskedőház Rt. az Orbán-kormány idején állítólag több milliárd forintot kapott támogatásként arra, hogy a környékbeli szőlőket, ahol az Orbán-szőlők is találhatók, vásárolja fel. Több milliárd forintot, de pontosan mennyit is kapott, kérdezem a miniszter urat. Hány milliárd forintot kapott az Orbán-kormány idején a Tokaj Kereskedőház Rt. arra, hogy az Orbán-kormány idején túltermelési válsággal küszködő szőlőtermést felvásárolja, illetve mennyi az az összeg, amit ebből a sok milliárd forintból a Tokaj környéki szőlők felvásárlására költöttek? Illetve vásárolt-e fel az adófizetők pénzéből a Tokaj Kereskedőház Rt. az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó cégektől, területekről?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés