BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, érdekes súlya van a szavaknak? Mindenekelőtt az ön által idézett mondat után következett még egy, ha nem is talán következőként, de abban a beszédben, hogy mindez az adófizetőknek egy megveszekedett petákjukba sem fog kerülni.
Azt gondolom, hogy ha visszatekintünk például a magyarigazolványok kiadásának körülményeire, amiből már az előbb említettem, hogy hány százezer van forgalomban, és gondolom, senki nem tekinti riogatásnak, ha azt mondom, hogy ha ennyien kértek magyarigazolványt, akkor esetlegesen az állampolgárság iránt is legalább ennyi ember fogékony lesz, azaz legalább ennyi útlevelet ki kéne majd állítani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fájni fog?) Nos, emlékezzenek vissza, hogy a költségvetésben milyen viták előzték meg, hogy hány milliárd forintot különít el az Orbán-kormány, majd később a Medgyessy-kormány, hogy ezt az iratmennyiséget például elő tudja állítani és eljuttassa az illetékesekhez. Ha semmi más nem kerülne egy fillérbe sem, megjegyzem, az is tízmilliárdos nagyságrend volna, kiindulva a költségvetés akkori számaiból.
Mindezt csak azért szerettem volna mondani, mert akkor még természetesen nem jutottunk el a vitának egy olyan fokára, hogy a magyar állampolgárokat alanyi jogon megillető jogok milyen módon terhelik az állami költségvetést. Éppen ezért világos az, hogy a becsület nemcsak ott kezdődik, hogy rányomunk valakire egy bélyeget, hogy ha velünk szavaz, akkor becsületes, ha ellenünk szavaz - vagy fordítva -, akkor nem becsületes, hanem ott is, hogy van egyfajta becsület, amit még a politikusoknak is magukra nézve kötelezően el kéne fogadni, hogy azért olyan nyilvánvalóan nem szabad a tények ellenkezőjét állítani.
Lehet azt mondani, persze, hogy a politikába sok minden belefér, azt gondolom azonban, hogy más emberek életével játszani, más emberek sorsával játszani felelőtlen módon - ha úgy tetszik, nem becsületes módon - már nem fér bele a demokráciába. Éppen ezért azt gondolom, hogy az ön által említett gondolat - hogy tudniillik térjünk vissza valahol a demokrácia világába - nemcsak azért támogatandó, mert egyes emberekre, felelős politikusokra nézvést is tartalmaz egyfajta felszólítást, hanem azért, mert ennek a kérdéskörnek az egész argumentációja, egész vitája arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lehet eltekinteni azoktól a tényektől, amelyek mind a határon túli magyarok, mind pedig az itthon élő magyarok szempontjából meghatározóak életük további sorsa tekintetében.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy az elhangzott mondatokból egy dolog mindenképpen kiviláglik. Nevezetesen, persze lehet és néha kell is egy álláspontot megváltoztatni, ha az tarthatatlan - láttunk erre kitűnő példát a tegnapi nap folyamán: ugye, egy hét alatt megváltozott a honvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal kapcsolatos, egyébként teljesen becsületes korábbi álláspontja a Fidesznek, és most egy más álláspontot fogadtak el, ami egyébként egy héttel korábban még nem becsületesnek tűnt. Ezért ezeket a stigmákat valószínűleg nem célszerű alkalmazni, mert meglehetősen visszahullanak mindazok fejére, akik ezt hirdetik.
Ebben azt ügyben azonban van még egy probléma. Nevezetesen a kettős állampolgárság kérdésében. Ön említette az Aland-szigeteket, ami egy kis sziget, és az első világháborút követően rendeződött a státusa, majd a második világháborút követően megerősödött. Nos, egy dolog, hogy ott milyen állampolgárok élnek - egyébként döntő többségükben finn állampolgárok -, de nem ez a legfontosabb dolog: az egy autonóm terület. Annak a szigetnek a státusa, a pozitív példája a kisebbségi létnek éppen autonómiájában van, de egy olyan autonómiában, amely a többség és a kisebbség megállapodásán, nem pedig finnek és svédek közötti elharapódzott, háborúszerű konfliktus eredményeképpen jött létre. Ez az, ami lehetőséget ad az ottani emberek számára egy olyan életforma kialakítására, amilyet ők maguk maguknak választottak. És ezt mindenki elfogadta.
Ha ebbe az irányba mennénk, akkor valószínűleg nem a becsület alapkérdéseiről kéne vitatkozni a jövőben.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés