DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg arra akartam szólni, hogy azt egy fideszes képviselőtől nem is kérem, hogy megértse, a szocialista képviselők örök életükben megmaradnak kettős politikusnak. Egyrészt mi a választók érdekeit védjük, és magunkkal hozzuk azokat a gondokat, amiket otthon tapasztalatunk, ezért mindenki azt a térséget is képviseli, ahol született, ahol dolgozik. Ezért mi nem fogunk soha egyformán beszélni, nekünk nem adnak sablonokat, hogy melyik héten melyik mondatot kell malom módjára ismételni. Mi nem azt az elvet valljuk, hogy ha százat hazudunk, az már egy igazságnak esetleg összejön. Sokfélék vagyunk.
Itt annyiban aktuális az eredeti gombnyomásom, hogy Tóth képviselő úrnak mondanám, hogy várja ki a végét, mert nem titok, hogy a szocialista képviselők nagyon sokat tesznek azért, hogy a költségvetésben másképp legyen majd a végén, mint ahogy a tervezetben van. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Az iskoláról, az iskola kérdéséről: nem a mai nap témája, de a parasztgyerekek is járnak iskolába, tehát az iskolakérdés is agrárkérdés.
A másik: Farkas Sándor úr fölszólalásának nagyon örülök, mert ez már valóban egy olyan kérdés, aminek 15 éve, amióta a rendszerváltás Magyarországon bekövetkezett, minden kormány alatt nekifutunk, hogy a különböző alternatív energiákat, több között dél-alföldiként a termálvíz energiáját, hőenergiáját is használjuk, és ebben nagyon gyorsan kellene lépni. Most az Unió tagja lett Szlovákia, tagja lesz Horvátország és Románia is, és most kialakul egy országközösség Közép-Európa közepén, amelyek a termálenergia hasznosításában az Unión belül egy lobbit tudnak majd csinálni.
Én azt gondolom, hogy valóban változtatni kell azon a csupán bürokratikus felfogáson, ami arra törekszik, hogy minden akadályt gördítsen mindféle nagyon fontos szempontokra hivatkozva, hogy ezek a termálenergiák bennmaradjanak a földben, és ne használja őket senki, vagy esetleg például a fürdésnél már kicsivel jobban lehet használni, de hogy agrárcélra használni nem lehet, ez nem tartható sokáig. Ekkora kincse a világon nemigen van más országnak, mint ennek a néhány közép-európai országnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés