DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy sok mindent félreértettek, de három-négy képviselőtársamnak nem tudok egyszerre válaszolni. A büfében már beszélgettünk, mert Végh Lászlóval érdemesebb a büfében beszélgetni, mert ott sokkal jobban megértjük egymást. Itt úgy látszik, hogy a tévénézőknek meg nem tudom, kinek beszél még ezen kívül. Azt hiszem, mondhatnám azt, baráti beszélgetésekben azért nem ez hangzik el. Nyugodtan mondhatom azt, Végh képviselő úr, hogy ki kell számolni. Összeadom a műtrágyát, ha kimegyünk innen - nem mérkőzünk -, a növényvédőszert, kombájnozást, szárítási díjakat, és én nem önmagamról beszéltem, hanem közel negyven, 2-5 hektáros gazdának művelem a földjét, megbízásból, és számlázom le a munkákat.

(15.30)

Mikor elszámolnak, integrálom. Igen, integrált ember vagyok én is, sőt 60 ezer forint integrációt veszek föl minden hektár földre, és minden emberemnek fölveszem. Én, Végh képviselő úr, leszerződöm már előre. Mindenki nevetett rajtam, hogy 2400 forintért miért szerződöm le a búzát vagy a kukoricát, amikor 4500 forint volt. Igen, én leszerződtem. Lehet, hogy ön nem művel földet, vagy a nádast műveli Békéscsabán, én azt elhiszem, bár azt elég nehéz. Én a földet művelem. Olyan szinten művelem a földet, ahogy azt 36 év gyakorlat után igenis művelni kell, és én azt hiszem, hogy erre több száz tanúm van, és ez nem megvetendő. Mindig is úgy kellett csinálni a földművelést, hogy az a lehető legjobban menjen.

Azt hiszem, hogy ebben a témában rendkívül nehéz állást foglalni, de aki valóban a mezőgazdaságból akar élni, meg tud élni, meg kell hogy éljen, és én az előbb is azt mondtam, hogy háromévi átlagot kell vetítetni, és akkor hároméves átlagban nyugodtan mondhatom, hogy minden gazdálkodó a jelen körülmények között meg tud élni. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu