GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Ha azt mondta volna SAPARD-ügyben, hogy mivel az áfaszabályok évente változhatnak, és minden kormánynak szíve joga az adótörvények kapcsán, hogy a következő évre újabb és újabb szabályokat csináljon, mert ezek egy évre és nem egy rendszerre szólnak, és volt ilyen ötlet, amely aztán nem valósult meg, akkor azt mondom, hogy korrektül adta volna elő ezt a SAPARD-ügyet. De azzal kezdte, hogy a SAPARD-ból nem lehet visszaigényelni az áfát. Én erre szóltam át, hogy ez hazugság, márpedig ez így, ebben a kijelentési formában így is van.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársam, én azt mondom, való igaz, hogy 2002-ben nemcsak a SAPARD-nál, hanem mindegyik előcsatlakozási programnál az volt az alapfilozófiánk, hogy igenis az áfa az önkormányzatokat érintette volna a legkeményebben, főleg az ISPA- és a PHARE-projekteknél, hogy ott az áfát hogyan kezeljük. És pontosan ezért tudtuk elérni 2003 elején, hogy módosítsuk a törvényt, mert való igaz, hogy volt egy ilyen elképzelés, hogy a SAPARD-ot ez alól kivennénk, de annak a megokolásából, hogy ez ugyanolyan előcsatlakozási program, mint bármelyik kettő, nem lehet különbséget tenni. Az új pénzügyminiszter volt az, Draskovics Tibor, aki ezt a problémát rögtön megértette, és egy héten belül egy áfatörvény-módosítással rendeztük ezt a kérdést. Nem hiszem, hogy valaki ebből károsodott, mert ráadásul visszamenőleges hatályú volt. Azért mondtam azt, amikor elmondta, ex cathedra kijelentette, hogy a SAPARD-ból nem lehet áfát visszaigényelni, hogy ez így nem igaz.

Forrás: parlament.hu