JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hozzászólásomat azzal szeretném kezdeni, jobban örültem volna, ha a miniszter úr is végighallgatta volna a vitát, de egy miniszternek is lehet más dolga, mint a mezőgazdaságról szóló jelentés meghallgatása.
A hozzászólásomban mintegy tizenöt témát szeretnék érinteni (Pásztohy András: Csak?), ezért igyekszem összefogott és rövid lenni.
Az első, ami nagyon fontos, és hiányolom ebből a beszámolóból, hogy nem szerepel az energiaárak hatása, alakulása a mezőgazdaságra. Kérem, ha erre lehetőség van, a következőkben tegyük meg. Mindnyájan, akik itt vagyunk, jórészt részesei vagyunk a mezőgazdaságnak, és tudjuk, hogy a '80-as évektől bekövetkező energiaár-változás egyébként nagyon komoly hatással van a mezőgazdaságra, most is egy ilyen energiaár-változás előtt vagyunk.
Egy másik témát szeretnék megemlíteni az államtitkár úrnak, az állami földek földhaszonbérleti szerződéseivel kapcsolatban azt találtam a beszámolóban, hogy mintegy 1968 földhaszonbérleti szerződést jegyzett a Nemzeti Földalap 424 118 hektárt magában foglalóan, és 1 milliárd 478 millió forint bevételt realizál ebből. Ha a számokat elosztjuk egymással, akkor hektáronként 3500 forintért lehet állami földet bérelni, ami durván leszámítva átlag-aranykoronára 230 forint aranykoronánként. Azt szeretném ebből kihozni - egyébként ez nem világlik ki az anyagból -, hogy ezek milyen minőségű földek; lehet ebben sok rét, legelő, rossz minőségű föld is, sőt biztos is, hogy benne van.
Mindenesetre azért más információkból is az a tapasztalatom, hogy jó állami földet bérelni jó üzlet egyébként, mert olcsóbb, mint a szabadpiacon, és a volt állami gazdaságok, amelyek most privatizáció alatt vannak, azért nagyon kedvező földbérleti szerződésekkel vannak megáldva, sokszor olyan kedvezőekkel, hogy az számukra már eredménynek is elég volna, mint amennyire meg vannak kedvezményezve. Ha lehetne - bár sokszor ciklusokon és kormányzatokon átívelő földbérleti szerződések vannak, melyek 9-10 évesek -, mégis jó volna ezt felülvizsgálni, és valami más rendszerre áttérni.
A 2003. év a tejkvóta-felvásárlás éve is volt, amikor azoktól a termelőktől, akik egyébként nem kívántak tejtermeléssel foglalkozni, felvásárolták a tejkvótát, és újra elosztották. Már az is probléma, hogy valakiktől fel kellett vásárolni a tejkvótát, hiszen Magyarországon nincs megoldva a tejbegyűjtés rendszere, míg a szomszédos országokban megvan. Ez egy fejlődési sajátosság, amely a nagyüzemi gazdálkodásból adódott, és a kisebb termelőkhöz nem járnak ki a tejbegyűjtők, a multinacionális vállalatok nem vállalják ezeket a költségeket.
De azért a tejkvóta-értékesítésnél is becsúszott egy kis hiba, államtitkár úr, nevezetesen, hogy a legkisebb tétel, ami lehetett az ipari célra, tehát a tejfeldolgozók számára termelt tejnél, 50 ezer liter volt, ha nem tévedek. Az a kisebb gazdálkodó, akinek esetleg már volt 100-150 ezer liter tejkvótája, és valamennyivel, 20-30 ezerrel szerette volna növelni a termelését, nem tudta megtenni, mert legalább 50 ezret kellett vállalnia. Egy adott körülmények között gazdálkodó magánszemély nem biztos, hogy a férőhelyet olyan arányban tudja bővíteni. Ha van valamennyi férőhelye, arra szeretne tejkvótát venni. Ez nem jelenti azt, hogy annak pont 50 ezer liternek kell lennie, ez lehet 20-30 ezer is, és attól még lehet, hogy rentábilisan gazdálkodik, hiszen már 150 ezer literes tejkvótája volt. Ezekre is oda kellett volna egy picit figyelni.
Az agrárolló bármilyen híreszteléssel ellentétben azért az elmúlt évben, tehát a 2003. évben is nőtt, hiszen a ráfordítások 121 százalékot értek el, a termelői árak 110 százalékot, ez több mint 12,5 százalékos agrárollónyílás, egyébként annak ellenére, hogy a gabonaárak 2003-ban jelentősen emelkedtek. Ha ez nem következett volna be, ez az agrárolló még nagyobb lenne. Így kell értékelni ezt a helyzetet.
A gázolaj jövedékiadó-visszatérítése egyébként valóban nőtt, azt hiszem, 90 literről 95 literre, és ez örvendetes dolog. Én figyelmébe ajánlanám az államtitkár úrnak is, hogy már hosszú vita a mezőgazdaságban, hogy a hízómarha-előállítók egyébként ki vannak maradva; nem a húsmarhatartók, mert a tehén után jár, azt hiszem, 85 liter a tejelő és a húsmarha esetén, és akik hízómarhával foglalkoznak, egyébként azok is felhasználják a gázolajat, energiát használnak fel. Valamilyen mértékben talán szerencsés volna, ha őket is megtámogatnánk, hiszen a bőrben eladott kukorica ezért fogja bebizonyítani, hogy nagy szükség volna rá, és nagyobb figyelmet kellene fordítani a hízómarhatartókra is. Tudom, hogy nem sok, a számuk folyamatosan fogy, és ezen is el kellene egy picit gondolkodni.
Az áfatörvény már többször előjött. Azért egy dologra fel szeretném hívni az államtitkár úr figyelmét, nevezetesen arra, hogy a kompenzációs felárak esetében... - tehát az általános áfakör 12 százalékról 15 százalékra emelkedett, és a kompenzációs áfa 12 százalék maradt. Tehát azok a vállalkozások, őstermelők, akik egyébként nem áfakörösek, jó volna tisztán látni, hogy gyakorlatilag az áfamérlegük mit mutat, hiszen a villamos energia, a gázolaj áfája a 25 százalékosban van, a gépek alkatrészek szintén a 25 százalékosban vannak. Elképzelhető egyébként az is, hogy azok az őstermelők vagy azok a vállalkozások, amelyek nincsenek áfakörben, árbevételük alapján jelentős áfaterheket viselnek, ezért a kompenzációs áfa-visszatérítést felül kellene vizsgálni.
Hitelgondozás: ma már sok szó esett arról ebben a Házban, hogy a magyar mezőgazdaságnak jelentős hitelállománya van, mintegy 400 milliárd forint. Ezt van, aki hitelcsapdának nevezi, van, aki annak nevezi, hogy ez a fejlődés egyik feltétele, hogy jelentős hitelekhez lehetett jutni. Kérem szépen, ez majd attól függ, a gazdálkodásnak van-e olyan eredményessége, hogy ezt simán vissza tudjuk fizetni. Ha van olyan eredményessége, akkor ez nem hitelcsapda, ha nincs olyan eredményessége, akkor ez hitelcsapda. Ezen nem lehet nagy akadémiai vitát rendezni.
Mindenesetre azért arra a véleményükre szeretném önöket emlékeztetni, hogy a 63 milliárdos hitelkonszolidáció esetén azt mondták, azért van erre nagy szükség, mert az Orbán-kormány idején már elérte a 350 vagy 320 milliárdot a mezőgazdaság hitelállománya, és el kell belőle engedni. Ennek ellenére el is engedtek, és mégis felment. Én tudom, hogy milyen tételekből, de azért az a veszély, amelyre hivatkoztak, hogy sok a hitelállomány, ha sok volt a 320 milliárdnál, akkor talán a 400-450 milliárdnál is soknak lehet ezt nevezni.
A mezőgazdaság bruttó kibocsátása mintegy 1300 milliárd. Ma már valaki idézte ezt a régi mondást, talán Karsai képviselőtársam, hogy régen a gazdálkodók úgy gondolkoztak, hogy egy termés a határba, egy a magtárba, egy a bankba, egy az istállóba. Ma ez nem így van, hanem úgy, hogy egy termés a határba, annak a fele a banké, de legalább az egyharmada, ezt tapasztaljuk. És az is régi közmondás egyébként, hogy a hitel velünk együtt ül le az asztalhoz, minden gazdálkodóval, lehet kicsi vagy nagy, egyéni vagy társas vállalkozás, és először ő vesz az asztalról, mert a bankok irányába mutatott felelőssége mindenkinek megvan.
Többen mondtak véleményt a mezőgazdaság aktívumáról, amely örvendetesen több mint 300 milliárd forint, és ez nagyon jó dolog. Egyes vélemények szerint ez az aktívum, amelyet a mezőgazdaság felmutat, akkora, amiből a magyar energiaszükségletet meg lehet vásárolni. Ez azért egy fontos dolog. Ami kapcsán számomra ez több mint aggályos, hogy akik előállítják ezeket a mezőgazdasági termékeket - és ma már ezt többen mondták -, rendkívül rosszul vannak fizetve. Hasonló kaliberű munkáért, mint amit a magyar mezőgazdaságban elvégeznek, egy energiaszektorban dolgozó személy háromszor - nem 30 százalékkal, háromszor - többet kap, és azzal az energiával dolgozik, amelyet a mezőgazdaság... - kereskedelmi mérlegként be lehet hozni az országba, különösebb teher nélkül is.
(17.20)
Ha arról az oldalról vizsgáljuk meg, hogy az összmagyar mezőgazdaságnak van egy eredményessége, vajon ennek az összeredménynek hány százaléka adódik abból, hogy átlag alatt keresnek a mezőgazdaságban dolgozók: a nemzetgazdaság átlagának mintegy 60-65 százalékát érik el a keresetek. Ha ezt kiegészítenénk csak 100 százalékra, akkor bizony mekkora eredményességet mutatna ki a magyar mezőgazdaság? Ebből az derül ki, hogy kormányok ide, kormányok oda, az agrárium érdekérvényesítő képessége nem túlságosan jó, sőt azt is el lehetne mondani, hogy agrárellenes hangulat van Magyarországon.
Ez évben a Nemzeti Agrárkerekasztal egyetlenegy dologban biztos, hogy megegyezett; az első napon is legalább négyen szólaltak fel, akik elmondták, hogy agrárellenes hangulat van Magyarországon. Ez ellen azért jó volna, ha közösen föllépnénk, mert ez mindnyájunk pénztárcájára megy.
Egy másik témát is szeretnék megemlíteni. Az aszályról is nagyon sok szó esett ma ebben a Házban. Az elmúlt év negatív eredményeit jórészt az aszályra lehet írni. Egy kicsit keveset beszélünk az aszály okairól, mert általában csak azt szoktuk mondani, hogy nem esik az eső. Magyarországon a természetes talajvizes, vizes élőhelyek nagy részét a '70-es években a belvízelvezető csatornákkal megszüntettük. Ha a Tisza-völgyi vízgazdálkodást megnézzük, a Tisza völgyében a területeknek csak legfeljebb 40-50 százaléka, de helyenként még annyi sincs, ami nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas. Nem alkalmas erre a területek egy része. Parcellás gazdálkodásra alkalmas; nem táblásra, nem tömbös gazdálkodásra, parcellásra. Természetesen a parcellás gazdálkodás alatt nem az egy-két hektárt értem; legalább 10-15 hektáros parcellákban lehet gazdálkodni.
Gróf Széchenyi István, amikor a Tisza-völgy árvízvédelméről megírta a könyvét, azt mondta, hogy a belvizek levezetése nagyon fontos dolog, de csak annyi vizet vezessünk el a területről, amennyit vissza tudunk juttatni. A nagyüzemi gazdálkodás érdekében az én lakókörzetemben 3 méterrel is csökkentettük a talajvízszintet, a legelő- és gyepterületek felszíne alatt is mintegy 150 centiméterrel van a mértékadó talajvízszint, gyakorlatilag nincs is legelőgazdálkodás - nem is lehet. Gyep- és legelőgazdálkodás akkor van, ha 40-50 centire a felszín alatt víz van.
A 2003. évnek a következő volt az eredménye. Mivel nagy aszály volt, az aszálykárenyhítés érdekében különböző intézkedéseket hoztak. Nagyon helyesen hoztak egy olyan intézkedést, amely arról szólt, hogy a halastavak tulajdonosai a nagy vízelpárolgás miatt aszálykárenyhítésben részesültek. Nagyon helyes! Aki a halastó mellett egyébként húsmarhatartással, legeltetéssel foglalkozott, és már három héttel vagy egy hónappal hamarabb kiégett a legelője, azt nem érintette, annak nem járt ez az aszálykárenyhítés. Ez azt jelenti, hogy lobbiszerűen reagálták le a 2003. évi aszály okozta hatásokat és úgy kezelték. Orosz Sándor jól lobbizik, a húsmarhatartók rosszul lobbiznak. Meg is van az eredménye: nem nagyon nő Magyarországon a húsmarhaállomány létszáma.
Az egyéni gazdaságok eszközellátottságával és jövedelmezőségével kapcsolatban: nem összehasonlítható a két eredmény. Azt látom, hogy a nagyüzemi gazdálkodásnál hektáronként mintegy 468 ezer forintot ír az anyag, hogy annyi az eszköz, amellyel gazdálkodnak, és nem tudtam egy hasonló paramétert keresni az egyéni gazdálkodókra vonatkozóan. Véleményem szerint és tapasztalatom szerint is jóval kisebb az eszközellátottságuk és rosszabb eszközökkel dolgoznak az egyéni gazdálkodók. Ennek azért olyan okai is vannak, amelyek itt a Házban születtek.
Nagyon sajnálom, hogy az MDF-es képviselő úr már nincs itt, hiszen jól tudjuk, hogy az 1992-es átmeneti törvény kapcsán, amikor átalakultak a szövetkezetek új típusú szövetkezetté, és ki lehetett válni a szövetkezetekből, néhány éven belül a magyar megművelhető földterület 50 százalékát egyéni gazdák és gazdálkodók művelték, a szövetkezetekből kivitt eszközök aránya viszont 5 százalék volt. Az 5 százalékkal megművelni az 50 százalékos földterületet nem olyan egyszerű, higgyék el nekem, és nagyon nehezen lehet fölpótolni, hogy ugyanolyan eszközellátottsága legyen az egyénieknek is. Ugyanis abban az átmeneti törvényben azt hozták, abban volt megegyezés, hogy a maradó szövetkezeteknek működőképeseknek kell lenni. Ezért akik '92-ben kiváltak, egy rossz selejtezéssel gyakorlatilag megoldották az ő kiválásukat; az eszközök bennmaradtak, a földterületet kivitték.
Ez nem volt elég, mert 1996-ban, amikor a szövetkezetek jó része átalakult részvénytársasággá, és akik úgy gondolták, hogy még szeretnék az eszközeiket kivinni, itt volt rá lehetőség. Viszont itt a Házban megint törvényalkotással - cinkelt kártyát adtak a mezőgazdaságban dolgozók rovására - a részleges kiválás intézményét vezették be. A részleges kiválás arról szólt, hogy ha át akarsz jönni a részvénytársaságba, ha nem, az eszközödhöz nem juthatsz hozzá, mert akik átléptek a részvénytársaságba, tízezer forintos részjegyet megtartottak a szövetkezetben, és nem engedték, hogy az eszközökhöz hozzájussanak.
Amíg ilyen cinkelt kártyákat ad a politika, vagy ilyen törvényeket hoz, és utána számon kéri, sőt mutogat az egyéni vállalkozókra, hogy lám-lám, nem is tudtál olyan eszközfejlesztést létrehozni, akkor az nagyon cinikus, és nem segíti az agrárbékét. Köszönöm szépen. (Pásztohy András: Jól beszéltél, Pista! - Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés