KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tóth Imre képviselőtársam megemlítette az intervenciós felvásárlás körüli problémákat. És ha megnézzük, hogy mi is lehetett ennek az oka, akkor tényleg elő kell vennünk a 2003. évi agrárjelentést, és mint ahogy ma már említettem, az építési beruházások támogatása a 2002. évhez viszonyítva 83 százalékra visszaesett. De nézzünk még egy számot! A kiadási előirányzat 13,5 milliárd forint volt, ezzel szemben megvalósult 10 milliárd forint - a különbség 3,5 milliárd forint. Ezt fel lehetett volna használni intervenciós raktárak építésére.

Ha 25-30 százalékos vissza nem térítendő támogatással számolunk, akkor közel 10 milliárd forint állt volna rendelkezésre, hogy megfelelő raktárakat építsünk ki. Sokszor elhangzott, hogy rendelkezünk elegendő raktárral - ez így igaz. Csak az intervenciós felvásárlásnak különböző követelményei vannak, hogy milyen előírásoknak kell megfelelniük ezeknek a raktáraknak, és ezeknek pedig nem felelnek meg.

Mit hallottunk a miniszter úrtól annak idején? Hallottuk, hogy van 2 millió tonnára való raktár. Utána azt hallottuk, hogy csak 1,5 millió tonnára való raktárkapacitás van. Ha egy kicsit számolunk, akkor rájövünk arra, hogy ha a 2 millió tonna is igaz lenne, ez nagyon kevés. Miért? Mert közel 17 millió tonnás gabonaterméssel számolunk. 9 millió tonna a felhasználás, tehát 8 millió tonna felajánlásra lehet számítani. Ezzel szemben 2 millió tonna tárolására alkalmas raktár van. Tehát ha a 2003. évben a 13,5 milliárd forintos agrártámogatást felhasználtuk volna, lehet, hogy enyhíthettünk volna az idei problémánkon.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu