KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr; ígérem, rövid leszek. Hogy miért nem támogatjuk az országgyűlési határozat elfogadását? Ma már Lengyel Zoltán képviselőtársam ismertette az ide vonatkozó törvényt, amely így szól: az 1997. évi CXIV. törvény az agrárgazdaság fejlesztéséről szól. Ennek a 2. § utolsó mondatában a következő olvasható: a jelentés elfogadásáról az Országgyűlés a következő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását megelőzően határoz. Ennek nem tesz eleget ez a határozati javaslat.

Van még egy pont, amit szeretnék kiemelni, ez pedig az 1. §-ban olvasható. Mit ír elő ez a törvény? A bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegű támogatást lehessen fordítani. Tehát fontos lenne, hogy “növeltö támogatást kellene fordítani.

(18.00)

Ezzel szemben az agrártámogatási előirányzatok elszámolásánál a következő olvasható: a 2002. évben 273 milliárd forint agrártámogatási összeg volt, 2003-ban 217 milliárd forint volt biztosítva, vagy lett felhasználva. Ez komoly csökkenés. Tudom, erre az első válasz az, hogy a 273 milliárd forintban benne volt a 60 milliárd forint is. De ha levonom a 60 milliárd forintot, akkor is a 213 milliárd forint áll szemben a 217 milliárd forinttal. Ez pedig a törvény előírásainak nem felel meg. Ezért nem támogatjuk az országgyűlési határozati javaslat elfogadását.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu