DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Az Avarkeszi képviselő úr által elmondottakra: ha visszaemlékszik a képviselő úr, én azzal kezdtem, hogy mivel egy vitaszakaszban tárgyaljuk az egészet, ha sorrendben mentünk volna, akkor nem lehetett volna reagálnom például a Kosztolányi képviselő úr által elmondottakra, amely a hatálybalépésről is nyilatkozott, így a képviselő úr sem tudott volna erre most - éppen az első vitaszakasznál tartottunk - reagálni.
Ami a hatálybalépés érdemét illeti: szeretném a képviselő úr figyelmét arra is felhívni, hogy az országgyűlési választásokat is a helyi önkormányzatok hivatalai, a polgármesteri hivatalok, nem más szervezetek bonyolítják, tehát a kettő egy időbe esik: a hatálybalépés, az új rendszer bevezetése 2006-tól, és zajlik ezzel egyidejűleg egy országgyűlési választás. Polgármesterként is tudom a gyakorlatból, hogy ilyenkor a jegyzőket hetenként hívják különböző összetartásokra, okításokra a választásokkal kapcsolatosan, így nincsenek ott, nem vezetik a hivatalt egy új jogintézmény bevezetésénél.
Ráadásul én nemcsak a hivatal oldaláról mondtam azt, amit mondtam, hanem úgy gondolom, az állampolgároknak, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást, mármint a közigazgatási szolgáltatást, sokkal több felkészülés kell, hiszen a közigazgatásban dolgozókat hivatalos tanfolyamokon oktatásban részesítve felkészítik, viszont maguk a polgárok nem fogják tudni, hogy ez hogyan működik. Tehát lehet, hogy igaza van Kilényi professzor úrnak az államigazgatást illetően, viszont a szolgáltatást igénybe vevők vonatkozásában, úgy gondolom, több felkészülés kellene. De ezt majd a szavazásnál el fogjuk dönteni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés