JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Magam is felvidéki lévén, nógrádi vagyok, de jól ismerem Heves megyét, amely szerintem nem az ország egyik legelmaradottabb, hanem az ország egyik legszebb megyéje, hiszen a Mátra, a Bükk, a Tisza-tó, Eger önmagában nemcsak egyházi központ, hanem történelmi városka lévén az ország egyik gyöngyszeme. És hogy őszinte legyek, amit a képviselő úr mond, miszerint ez egy ilyen elhanyagolt, lepusztulófélben lévő környék, a magam részéről úgy látom, ez egy dinamikusan fejlődő, sokak által szeretve imádott térség.

Azt hiszem, ha a képviselő úr azt mondja, hogy kapjon 10 milliárddal többet, akkor azt tudom mondani, kapjon, sőt 12-vel, de lehet, hogy még 20-at is el tudnánk rá költeni. Ugyanakkor, miközben a szívünk azt mondja, hogy minden pénzt megérdemel Heves megye fejlesztése, és abból a székből, amelyből a képviselő úr beszél, ez teljesen érthető hozzáállás, szeretném hozzátenni, megegyezik az enyémmel, de mégis, amikor a költségvetést készítjük és összeállítjuk, akkor ez van az egyik oldalon, a szívünk és a lelkesedésünk, a másik oldalon egy viszonylag puszta valóság, hogy akkor mi az, amiből gazdálkodni kell. Szeretném elmondani: itt van ez a másik tizennyolc megye és még Budapest is, amelyek a maguk igényeivel, az itt élők jogos igényeivel ilyenkor szembesülnek, illetve szembemennek a Heves megyei emberek igényeivel és lehetőségeivel.

Vagyis csak azt szeretném mondani a kormány nevében, hogy én megértem a képviselő úr szándékait, az elkötelezettségét is osztom, ugyanakkor a mi felelősségünk az, hogy a rendelkezésre álló pénzt beosszuk. Így annyit fogunk ezekből a módosító indítványokból támogatni, amennyire az ország egészének lehetősége van, vagy így is mondhatjuk: ameddig az ország takarója ér, addig fogunk nyújtózkodni Heves megyében is.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu