KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném leszögezni, hogy valóban mindannyiunk érdeke, hogy bármilyen törvénytelenség történt, arra derüljön fény. Éppen ezért, amikor a Csepeli György politikai államtitkár úr által indított és a hátrányos helyzetben élő kisgyermekek felzárkózását elősegítő, fejlődésüket javító óvodai számítógépes program tárgyában politikai hecckampány indult el, természetesen kértem belső jelentéseket. Ezek megállapították, hogy nem történt törvénytelenség; ezek a tények az IHM honlapján mindenki számára hozzáférhetőek.

A feljelentést követően azonban a belső jelentések mellett külön jogi szakvéleményt is kértem hűtlen kezelésnek - az óvodai használatra alkalmas számítógéprendszerek szállításával kapcsolatban felmerült - a gyanúja ügyében. A szakvélemény kizártnak tartja azt, hogy a döntéshozókat akár hűtlen kezelés, akár hanyag kezelés miatt elmarasztalhatják. A belső jelentések és a jogi szakvélemények alapján tehát feltétlenül bízom a munkatársaimban, és bízom abban, hogy a vizsgálat is ugyanezt fogja megerősíteni.

Ami azonban a képviselő úr további kérdéseit illeti, hogy tudniillik a Népszava munkatársának meghurcolásával kapcsolatban tett nyilatkozatom után nem tartok-e retorziótól, nem tartok-e attól hogy az ügyészség beavatkozik a folyamatba: remélem, hogy nem csak a kincstári optimizmusom mondatja velem, hogy nem tartok ilyesmitől, az ugyanis óriási károkat okozna, ha a politika az egyre durvuló vitáit a közigazgatás rendszerébe is bevinné. A közszolgálatot, a közigazgatást meg kell óvnunk a politikától. Ez mindannyiunk érdeke, mert ez az ország működésének alapfeltétele.

Az ön aggodalma ugyanakkor nem ok nélkül való, ugyanis a bizalom a demokrácia ezen intézményrendszerével, ezen belül ma már az ügyészséggel szemben is világszerte érezhetően meggyengült. Ezt a bizalmi válságot pedig, meggyőződésem, csak a nyilvánosság szerepének szélesítésével, másik oldalról pedig az egyén szabadságának fokozott védelmével oldhatjuk meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az ugyanis elfogadhatatlan, ha egy köztisztviselő a munkáját végzi, és tevékenységével szemben törvényes kifogás nem merül föl, akkor a politika kreáljon szakmainak álcázott problémákat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu