NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ország jövője szempontjából talán az a legkétségbeejtőbb, amikor a kormány még a saját hibáiból sem tanul.

Az Állami Számvevőszék által jellemzett 2005. évi költségvetés üzenetértékűen mondja ki, hogy a tervezett bevételek 52 százalékának a teljesülése erősen kockázatos. Hasonló értékelést adott az ÁSZ a 2004. évi költségvetés túltervezett bevételeihez is, amelynek szomorú következményeit a kormányzat most a már egyébként is sokat szenvedett kis- és középvállalkozásokra igyekszik áthárítani.

Lássuk a tényeket! Király László György, az APEH elnöke bejelenti, hogy a kormány adminisztrációs mulasztása következtében 200 milliárd forint áfakieséssel kell számolnia a költségvetésnek. Draskovics Tibor pénzügyminiszter ezt a helyzetet úgy látja feloldhatónak, hogy utasítja az adóhatóságot, mint a kormány erőszakszervezetét, tartsa vissza a vállalkozói áfakiutalásokat mintegy 100 milliárd forint értékben, zárolja a pályázati támogatások kifizetését, késleltesse még az európai uniós pályázati források kiutalását is.

(16.10)

A pénzügyminiszter még attól sem riad vissza, hogy a nyilvánvaló törvénysértés következtében büntetőkamatot kell fizetnie a kormányzatnak, a költségvetésnek, amely már a következő évet adósítja el. Több független szervezet, többek között a Kereskedelmi és Iparkamara véleménye is az, hogy ez a drasztikus intézkedés nem más, mint a felelőtlen költségvetési gazdálkodás és vele együtt a költségvetési hiány drasztikus mértékének palástolása.

Kérdezem tehát az államtitkár urat, meddig tarthatja még magát hazánkban a jogállamiság intézményrendszere, amikor az állam a felelőtlen gazdálkodását, az adminisztrációs késlekedését és az így keletkezett költségvetési hiányt a hazai kisvállalkozásokkal fizetteti meg, és az egész folyamat politikai következményeit mindemellett még az Európai Unióra hárítja át.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu