PAPP JÓZSEF, az önkormányzati bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság tárgyalta a napirendi javaslatot. A bizottsági tárgyalás során egyrészt szóba kerültek azok a kérdéskörök, amelyekről az államtitkár úr már beszélt. Az egyik legfontosabb témakör az adatvédelem, a személyes adatok védelmének biztosítása, illetve az a kérdés, hogy miért kerül sor erre a mikrocenzusra vagy kisnépszámlálásra.
Az önkormányzati bizottság többsége azt az álláspontot vallotta mindezek alapján, amiket az imént is hallottunk, hogy amellett, hogy tízévenként a népszámláláskor nagyon pontos és alapos képet kapunk az ország helyzetéről, időközben is bizony szükség van a legfontosabb kérdéskörökben egyfajta állapotfelmérésre. Tudjuk azt, hogy milyen helyzetben van az ország, milyen helyzetben vannak az állampolgárai, természetesen nem az egyes állampolgárok, hanem a különböző társadalmi csoportok, mik a trendek az országban, hiszen döntés-előkészítés csak pontos és alapos állapotfelmérés alapján készülhet.
Természetesen 2004. május 1-je óta egy-egy ilyen állapotfelmérés nemcsak arra alkalmas, hogy önmagában az ország állapotát vizsgáljuk, hanem arra is, hogy összevessük a hasonlóságokat, különbségeket, adott esetben a célokat az Európai Unió tagországaival, megállapíthassuk erősségeinket, megállapíthassuk gyengeségeinket.
Még egy nagyon fontos szempontja van annak, hogy megfelelő információkkal rendelkezzünk a mikrocenzus által tervezett kérdéskörökben: a kormányzat, a parlamenti döntéshozók a tervezett döntések társadalmi hatásaira is fel tudjanak készülni, ezeknek a társadalmi hatásoknak a vizsgálata is nagyon fontos kérdés. Nagyon sok esetben halljuk azt a kérdést egy-egy törvényjavaslat kapcsán bizottsági üléseken, hogy volt-e valamiféle hatásvizsgálat az adott kérdéskörben.
Azt hiszem, hogy egy-egy ilyen vizsgálat megalapozza azt, hogy a tervezett döntések társadalmi hatásainak vizsgálata alaposabb legyen, olyan döntéseket hozzunk, és olyan témakörben válasszunk döntéseket, amikre az embereknek a legnagyobb szükségük van.
Mindezek alapján, illetve az államtitkár úr bevezetője alapján, amit nem tartottam szükségesnek elismételni, az önkormányzati bizottság többsége a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm. (Dr. Avarkeszi Dezső tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés