PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió előírásainak megfelelően Magyarország liberalizálta a villamosenergia- és földgázpiacát. A vonatkozó törvények előkészítése során azt a tájékoztatást kapta az Országgyűlés, hogy a liberalizáció nem csak az Unióhoz való csatlakozásunk egyik feltétele, de a magyar fogyasztók érdeke is. Ennek alátámasztásául érvként hangzott el, hogy azok az országok, amelyek megnyitották energiapiacukat, kedvező tapasztalatokkal rendelkeznek, az energiaárak csökkentek, amely hozzájárult a gazdaság megerősödéséhez.
De más híreket is kaptunk. Először Kalifornia államban dőlt össze a villamosenergia-rendszer, ezt követően New Yorkban volt több napig tartó áramszünet, majd az ellátási problémák Európát is elérték, a legsúlyosabb nehézségek Olaszországban voltak.
Egyre rosszabb hírek érkeznek a világ olajellátásában kulcsszerepet játszó közel-keleti térségből is. Ahelyett, hogy az iraki válság tisztázódna, egyre kevésbé látszik a megoldás. Ez a politikai problémákon túl kőolaj-ellátási nehézségekhez is vezethet. Ez már érezhető a piacokon, hiszen a kőolajárak soha nem látott magasságokba emelkedtek.
A kedvezőtlen nemzetközi tendenciákra is figyelemmel kérdezem az államtitkár urat, hogy a magyar gáz- és villamosenergia-piac megnyitásának milyen hatásai vannak. Az ellátásbiztonság kockázatai megnövekedtek-e? Biztosított-e azoknak a fejlesztéseknek a végrehajtása, amelyek az ellátást közép- és hosszú távon garantálják? Hogyan ítéli meg, államtitkár úr, kőolaj-ellátásunk biztonságát? Kell-e tartanunk attól, hogy az emelkedő üzemanyagárakon túl esetleges üzemanyaghiány is fellép?
Érdeklődéssel várom válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés