DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sisák képviselőtársunk nagyon kedvesen arra szólított fel bennünket, hogy minél többet fogadjunk el, ahogy ő fogalmazott, az ellenzék javaslataiból. Tisztelettel jelentem az Országgyűlésnek, hogy én különös tekintettel Kontrát Károly képviselő úr javaslatait fogadnám el, hiszen ő 40 ezer forintra emelné a köztisztviselői illetményalapot, és ha jól értettem, minden megyei rendőr-főkapitányság személyi és dologi működési kiadását 10 százalékkal emelné. Tehát, ha majd sor kerül Sisák képviselő úr kérésének teljesítésére, én elsősorban ezt támogatom. De felvetődik bennem a dolog, hogy miért ne emelhetnénk föl 42 ezer forintra a köztisztviselői illetményalapot (Dr. Kovács Zoltán: Támogatjuk.), és hogy az én választókerületem megyéjét is emlegessem, ahogy ezt Kontrát képviselő úr tette, miért ne lehetne felemelni a Pest megyei főkapitányság dologi kiadásait 15 százalékkal, hiszen az ország legnépesebb megyéje, nagy az átutazó bűnözés, az összbűnözésnek körülbelül 10 százaléka Pest megyében történik.

Szóval, képviselőtársaim, komolyan kellene venni azért magunkat is meg a helyzetet is. Azt hiszem, mindnyájan tudjuk ebben a parlamentben, hogy a Magyar Köztársaság intézményrendszerét, mindazt, amit egy költségvetés egyáltalán átfog és befolyásolni tud, olyan mértékben megfinanszírozni nem tudjuk és azt hiszem, nem is kell, mint ahogy szívünk mélyén igazán szeretnénk. Nem hiszem, hogy megoldás ma az, hogy abban gondolkozunk, hogy még több rendőr, még több pénz a rendőrségre, még több közalkalmazott, mert ez egyszerűen nem megy. Nem megy! Azt is észrevesszük, hogy a szervezetek működésének a hatékonysága sincs sok tekintetben arányban azzal, amit a társadalom elvárna tőlük és amit a gazdaság elvárna.

Úgy érzem, hogy valahol egyfajta határhoz érkezett az ország mai állapotában, ez a költségvetés megpróbál néhány problémára reagálni, és ez természetesen konfliktusokkal jár.

(12.10)

Tehát úgy hiszem, kormánypárti oldalon mindnyájan nagyon szívesen adnánk több pénzt a rendőrségnek, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy olyan hatékonysággal használná fel, mint amennyi erőfeszítésébe egyébként a társadalomnak ennek az összegnek az előteremtése kerül. Tehát igazándiból a kérdés az, hogyan tudunk olyan rendszereket működtetni, amelyek hatékonyak és amelyek fejleszthetők anélkül, hogy a társadalom olyan erőfeszítésekre kényszerülne, amelyeket nem tud igazándiból teljesíteni, és ami aztán a későbbiekben tulajdonképpen a rendszer összeborulását jelentené.

Én azt mondtam az általános vitában, hogy a rendészeti szervek költségvetése feszített. Ez egy kicsit eufemisztikus kifejezés egy kormánypárti képviselő részéről, hogy feszített. Magyarra lefordítva azt jelenti, hogy nem könnyen fog tudni gazdálkodni a rendőrség ebből a pénzből (Dr. Kontrát Károly: Rossz, azt jelenti!), és a tevékenységét finanszírozni. Ugyanakkor nem lehet elfogadni azt a szemléletet, amelyet Kontrát képviselő úr szavai vagy javaslatai kifejeznek, mert ezt a struktúrát így, ebben a formában egyre több pénzzel és egyre több emberrel működtetni, egyszerűen nem megy. Meg kell találni azokat a formákat, működési módokat, és azokat megfinanszírozni, amelyek összhangban vannak a szervezet társadalmi feladataival, és megfelelnek a lakosság várakozásainak.

Történtek ilyen lépések az elmúlt években, gondolok itt mindenekelőtt a végrehajtó állomány létszámban és forrásokban történő megerősítésére is, ezzel mintegy reagálandó a mindennapi bűnözés gondjaira, ami a lakosságot leginkább foglalkoztatja. Ugyanakkor elemzéseink azt mutatják, hogy zajlanak olyan folyamatok a rendészeti szervek feladatkörét illetően és a szervezetekben is, amelyeket ez a költségvetési tervezet nem tudott kellőképpen figyelembe venni, ezért Gulyás László és Doszpot Péter képviselőtársunkkal benyújtottunk egy 4,5 milliárdos módosító javaslatot, amelyből 3,6 milliárd forint a rendőrség egyéb személyi és működési kiadásait javítaná, 900 millió forint pedig a határőrség hasonló jellegű tevékenységét finanszírozná, illetőleg az erre fordított forrásokat növelné meg.

Itt ugyanis arról van szó - és erről is őszintén kell beszélni, amikor pénzről, költségvetésről vitatkozunk -, hogy sokszor nem nézzük meg egy-egy törvényjavaslat elfogadásánál - és ez mindkét oldalra vonatkozik, vagy a változó szerepektől függetlenül mindenkire vonatkozik -, hogy mi mibe kerül. Nem nagyon számolunk egy törvényjavaslat tárgyalásánál, hogy hogyan tudjuk azt majd a következő költségvetési évben megfinanszírozni. Ezt csak azért említem, hogy itt van a büntetőeljárási törvény, amely tavaly július 1-jén lépett hatályba; kiderült, hogy pluszköltségekkel jár a rendőrség számára az, hogy az ügyészség és a rendőrség nyomozási szerepe bizonyos értelemben változik, többet kell a fogva tartottakat vagy az előzetes letartóztatásban lévőket átkísérni, mondjuk, az ügyészségre. Közismert példák vannak erre. A szakértők kirendelése bővebb, nagyobb mértékű, ez is a költségeket növeli. Tehát mindezekre tekintettel úgy gondoltuk, hogy ez a 3,6 milliárd forint szükséges arra, hogy nyugodt módon tudja a rendőrség a feladatait ellátni.

Ami pedig a határőrséget illeti, közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy sajnos az Országgyűlés nem fordított elég figyelmet szerintem egy nagyon nagy jelentőségű dologra, amikor módosította az alkotmányt, és a határőrséget kivette a fegyveres erők köréből, és ezzel végső soron egy rendészeti szervezet igazán jogállami alkotmányos alapját teremtette meg. Ez a szervezet is abban a helyzetben van ma, hogy ugyan tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és készülünk a schengeni egyezményhez való csatlakozáshoz, ez azonban azt jelenti, hogy egyelőre még a belső határokon is személyzetet kell tartani. Tudjuk, hogy egy idő után, belépvén a schengeni országok közé, ez meg fog szűnni, de jelen pillanatban nem szüntethető meg. Tehát a jelen pillanatban nem lehet azt mondani, hogy kérem szépen, uniós tagok vagyunk, nyilvánvalóan kevesebb határőrrel is el lehet látni a feladatokat. Tehát mindezen gondok áthidalására nyújtottuk be ezt az előbb említett javaslatot, amit a kormánypárti frakciók támogatnak.

Befejezésül ismét el szeretném mondani, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a struktúrát, ezt a működési módot nem lehet valami egyenes vonalként kezelni, és minden évben mindig többet, mindig többet, mert a társadalom ezt nem bírja el. Igenis szükségesek változások, működésbeli változások, szervezeti változások is. A Gyurcsány-kormány programja tartalmazza a rendészeti szervek együttes és közös fejlesztését és működését, és ebben hallatlan nagy tartalékok vannak, nemcsak és nem is elsősorban költségvetési oldalról, hanem a bűnözés és a közbiztonság javítása oldaláról.

Tehát nem egyszerűen látható rendőrségről beszélhetünk a szükséges változások után, hanem látható rendészetről. Úgy hiszem, hogy mindez fontos az ország egészének működése szempontjából. A jövő évi költségvetésben az említett módosító javaslattal ezt a folyamatot szeretnénk elősegíteni, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogatni szíveskedjék. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu