DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Hadházy képviselő úr abbahagyta. Nemcsak Sármellék, hanem az országban valamennyi regionális repülőtér helyzete teljesen kilátástalan. Talán emlékszünk arra, hogy ebben az évben a költségvetés először 600, majd némi kiigazítás után 300 millió forinttal támogatta a sármelléki repülőtér fejlesztését, amiből egyetlenegy forintot nem sikerült elkölteni, és ez nem az érintett önkormányzatok, nem a sármelléki repülőteret üzemeltető cég hibája, hanem egyszerűen egy koncepciótlan és kellő segítség nélküli támogatásról volt szó. Tartok tőle, hogy ez a tendencia a következő évben is ugyanígy fog fejlődni. (Göndör István: Nincs kinek odaadják a pénzt! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tessék gombot nyomni!) Azt hiszem, hogy én nem szoktam a képviselő úr mondókájába belekiabálni, nagyon megköszönöm, ha ön sem teszi ezt.

Siófoki képviselőként szeretném felhívni a figyelmet, hogy néhány nappal ezelőtt a szakma krémje a Széchenyi-terv keretében utolsó ilyen segítséggel megépített szállodában tartotta ülését, ahol részt vett frakcióktól függetlenül szinte valamennyi érintett szakmai bizottság, az idegenforgalmi bizottság képviselői. Szembe kellett nézni azokkal a gondokkal, amelyeket a szakma fontosnak tartott, és nemcsak a Balaton északi partján, nemcsak a Dunakanyarban, nemcsak a Tiszánál, hanem közvetlenül a Balaton-parton is még mindig olyan gondok vannak, hogy képtelen az önkormányzat - pedig nem is a legszegényebbek közül való - egyedül a szennyvízcsatornázást megoldani. Az elmúlt 15 évben folyamatosan vállaltuk ennek a munkának az oroszlánrészét, kérem tehát, hogy a jövőben is biztosítsanak és segítsenek abban, hogy az általam benyújtott módosító indítvány alapján a szennyvízcsatornázás megvalósulhasson közvetlenül a Balaton-parti területeken.

Ugyancsak fontos az idegenforgalmi szakma részéről, hogy olyan közlekedési műtárgyak, mint az új Sió-híd, illetőleg a jelentősen megnövekedett közlekedési terhelés okán a mentesítő utak is elkészüljenek.

Köszönöm szépen, lejárt az időm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu