DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha van még türelmük ahhoz, hogy kistelepülésekről beszéljek önöknek, akkor azt, amit eddig megvilágítottam, az érzéseimet, sejtéseimet, most megpróbálom részletesebben megindokolni. Ehhez nyilvánvalóan támpontot ad a benyújtott költségvetés. Elismerem azt, hogy van szocialista képviselő, aki erőteljes lépéseket tesz azért, hogy a kistelepülések pozíciói javuljanak, Farkas és Jauernik képviselő úr eddig is ilyenek voltak, ezt most is megteszik. Én csak azt tettem hozzá, hogy egyelőre nem látom a kormányzat támogatását, legalábbis a költségvetési bizottságban ezeket a teljesen helyénvaló és jó szándékú, a kistelepülések érdekében tett megszólalásokat vagy módosító indítványokat a kormány döntően félresöpörte. Bízom benne, hogy nem ez volt a kormány utolsó mondata.
Ha a beterjesztett költségvetésből indulok ki, akkor joggal fogalmazom meg azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy óriási szakítás van - most már az elmúlt két év költségvetését is látva - ahhoz képest, hogy mit tapasztaltunk az Orbán-kormány ideje alatt, ami nem volt ideális, még egyszer mondom, nem volt forrásbőség, de az esélykiegyenlítésre az a kormány hangsúlyokat helyezett. Az alkotmány 70. §-a erre kötelezi is a mindenkori kormányt, mert ez a szakasz jogegyenlőséget ígér az állampolgároknak, és a 70/A. § (3) bekezdése pedig azt is mondja, hogy ahhoz, hogy ez a kívánt jogegyenlőség létrejöjjön, a mindenkori kormánynak tevőlegesen kell segítenie azokat, akik elszenvedik az esélyhátrányokat. Ezek nyilvánvalóan a kicsi településeken élők. Ezért vezetett be az Orbán-kormány annak idején kistelepülési normatívát, vagy egy másik dolog - és majd itt Göndör képviselő úr megszólalására még kitérek -, hogy a kistelepülések igazgatási társulásait, melyek a körjegyzőségek voltak, évről évre növelte.
Mi az, amit most látunk ebben a költségvetésben? Megdöbbenve látjuk azt, hogy a körjegyzőségre jutó támogatások nemhogy szinten nem maradnak, egyszerűen csökkennek. Ezzel párhuzamosan persze azt is látjuk, hogy a kormány elindította az államigazgatási hatáskörök felülvizsgálatát. Azokról az államigazgatási hatáskörökről beszélek, amelyeket eddig a kistelepülési jegyzők is elláttak. A kettő között én párhuzamot látok. Nyilvánvalóan a cél az, hogy államigazgatási hatásköröket elvegyenek a kisebb települések jegyzőitől, és a körzetközpontba, az egyszerűség kedvéért, mert így értik az emberek, a járás leendő székhelyére telepítsék ezeket a feladatokat és hatásköröket. A kettő között én - még egyszer mondom - látok egy tevékeny együtthatást: hatáskörelvonás és igazgatási költségek csökkentése.
A másik dolog, amit megemlíthetek: álmomban nem gondoltuk volna egyrészt, hogy nem nőnek érdemben a normatívák, de az a fajta ravaszság, ami itt meg van fogalmazva a költségvetésben, hogy a normatívák is felbomlanak alap- és kiegészítő normatívákra - és azok nem jutnak hozzá a kiegészítő normatívákhoz, akik az alkotmány 70/A. § alapján igazán rászorultak lennének erre, ezek pedig a kicsi települések. Ha a kicsi települések nem tudják teljesíteni azokat a létszámmutatókat, amiket önök elvárnának, akkor ezekhez a kiegészítő normatívákhoz nem jutnak hozzá.
Persze, ismerem már a szocialisták reakcióit, hogy mindezt azért teszik, hogy hatékonyabb legyen a közoktatás rendszere. Én azonban nagyon sátáninak gondolom azt, amikor én, aki kicsi településen élek, nem akarom azt, hogy a saját gyerekeim vagy a településen élők közoktatási hátrányokat szenvedjenek el, megteszünk mindent azért, hogy ott színvonalas oktatást tudjunk biztosítani, szóval, számomra az egy kicsit sátáni, amikor a nagyvárosi emberek, esetleg a budapesti képviselők kezdenek aggódni a kicsi települések közoktatási pozícióiért. Hagyják meg ezt az aggódást nekünk, és segítsék azt, hogy eredményes közoktatást folytathassunk ezeken a kicsi településeken.
Egy következő tétel is ilyen tétel, az a fajta kettősség, amikor látjuk azt, hogy tömegközlekedési normatíva működik igazán a nagyvárosokban - mert ez döntően csak a nagyvárosokat érinti, elsősorban a fővárost, és én ezt nem helytelenítem -, ugyanakkor azt látjuk, hogy közlekedésre vidéken - ahogy ezt Farkas képviselő úr is egy módosító indítványában megfogalmazta -, a helyközi közlekedés támogatására kevésbé jutnak források. Azt látjuk az elmúlt két év költségvetése alapján most már, hogy elindult egyfajta forráskivonás a helyközi közlekedésből, ezt a támogatási rendszerek mérséklésével éri el a kormány, tehát itt bérlettámogatásokra és minden más támogatásra gondolok. A leghátrányosabb helyzetben azok vannak, akik iskolába vagy munkahelyekre csak úgy tudnak eljárni, hogy a Dunán vagy a Tiszán révközlekedést kell igénybe venniük. Nemhogy növekedne érdemben a támogatásuk - az adótörvényeknél ezt a kérdést már lerendeztük -, hanem ott is van egy mérséklés, egy szűkítés. Két év tapasztalata alapján ezt már én mindenképp meg merem fogalmazni.
Még felsorolhatnék egy tételt: önök azt mondják, aszfaltozás programja 10 milliárd a költségvetésben. Igen ám, de ehhez eleve nem tudnának hozzájutni egyébként se azok a kicsi települések, amelyek forráshiányosak. Ha egy normatív rendszerben osztanák szét ezt a pénzt, akkor a kicsik is ebből részesedhetnének. Ha olyan pályázati technikákat kínálnak fel, amihez nyilvánvalóan helyben források kellenek, akkor ezzel a különbséget csak növelik település és település között, mert a kicsiknek eddig se volt forrásuk ahhoz, hogy rárepüljenek ilyen pályázatokra, és holnap se lesz erre forrásuk. Közben szigorítják az önhiki rendszerét - Farkas képviselő úr erre is utalt -, el fogják érni azt, hogy nagyon sok kistelepülés, amely eddig egyszerűen az önhikin keresztül élte túl a költségvetését, a szigorítás miatt így se fog forrásokhoz jutni, és ez alkotmányellenes helyzetek tömegét fogja előrevetíteni.
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy a példák sokaságával lehetett igazolni azt, hogy nemhogy esélyegyenlőségre, esélyteremtésre nem jutnak források, hanem sokkal inkább azt tapasztaljuk - és én ezt most már második évben ki merem mondani, és félek, hogy a vízióm beigazolódik -, önök alkotmányos felhatalmazás nélkül arra tesznek kísérletet, hogy egyszerűen az önkormányzati feladatellátási szintek közül a kicsi települések feladatellátását ellehetetlenítsék. Azért mondom, hogy nincs rá alkotmányos felhatalmazásuk, mert ha megnézik az önkormányzati alapjogokat, az alkotmányos alapjogokat, az egészen mást várna el a kistelepülések és minden önkormányzat védelme érdekében. Felhatalmazásuk nemcsak az alkotmány értelmében nincs, politikai konszenzus nincs a két oldal között, hogy hogyan csináljunk meg egy közigazgatási reformot.
(17.20)
Ezért önök egyedül, minket hátrahagyva elindultak egy olyan úton, hogy költségvetési eszközökkel, finanszírozási kényszereken keresztül érik el azt, amihez, még egyszer mondom, nincs alkotmányos felhatalmazottságuk. Ezért mondtam azt, hogy ez a beterjesztett költségvetés elsősorban egy üzletember szemléletiségét tükrözi; semmi más nem számít önöknél, csak a mérethatékonyság - ezeket a szép jelszavakat írják le a költségvetés indoklásában. Amikor önök mérethatékonyságról beszélnek, ez az én szememben, aki kistelepülésen élek, azt jelenti, hogy csak a piac és csak az üzleti szempontok dominálnak, és ennek társadalmilag is katasztrofális hatása lesz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés