DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Egyszer már említettem, hogy személyes megjegyzésekre nem reagálok, ezen a szokásomon nem is kívánok változtatni, úgyhogy amit a szakértelmemről mondott, arra nem reagálok.
Lényegesebb az, hogy a környezetvédelemre milyen pénzeszközöket fordít a jövő évi költségvetés. Itt nagyon fontos dolog, hogy ön az Állami Számvevőszék véleményére tévesen hivatkozott. Az Állami Számvevőszék kimondottan pozitívan értékelte azt, hogy a feladatok alapján ítéli meg a költségvetési tervezés, hogy mit kell tenni. Tehát ilyen módon nem arról van szó, hogy megalázó pályáztatás van, hanem arról van szó, hogy föl kell mérni a helyzetet, és nem csak úgy simán tervezni.
Ami a környezetvédelmi feladatokat illeti, és hogy arra mennyit fordítunk: én a környezetvédelmi feladatokat olyan módon említettem a korábbiakban, ahogy az helytálló, tehát az idei tervekhez, illetve az idei kiadásokhoz viszonyítom a jövő évit, és ehhez képest a jövő évben 22,8 százalékkal többet fordítunk környezetvédelemre, mint az idén. Tehát ugyanúgy veszem funkcionálisan, hogy összességében környezetvédelemre mennyit fordítunk, és ehhez viszonyítottam azt, hogy a jelen évben mennyit fordítunk.
Örömmel veszem, hogy a képviselő úr erre nem tartott igényt, ebből is látszik, hogy ő nem gondolta komolyan, amit mondott. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés