DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány, az egészségüggyel kapcsolatos módosító javaslatot szeretnék védeni, illetve magyarázni.

Először is beadtunk egy olyan módosító javaslatot, amelyben főleg a hátrányos helyzetű kistelepüléseken a megüresedett háziorvosi körzetek betöltését biztosítaná az úgynevezett praxisalap létrehozása. Erre 100 millió forintot szeretnénk elkülöníteni. Ennek a módosító indítványnak az a lényege, hogy azokon a területeken, ahol hosszú ideig nem lehet betölteni a háziorvosi körzeteket, mivel nincs kellő jelentkező, a jelentkező fiatal háziorvosnak ezt megelőlegeznénk, és később ezt visszafizetvén megoldást jelentene a régóta üresen álló kistelepülési körzeteknél a háziorvosi praxisok betöltése.

(17.40)

A másik egy komolyabb lélegzetű és nagyobb, nem egészen a költségvetési törvénybe illő módosítójavaslat-csomag, ami a nemzeti egészségügyi programról és a regionális egészségügyi tanácsokról szólna. Itt ki szeretném emelni a regionális egészségügyi tanácsoknak a szerepét, ugyanis ha azt mondjuk, hogy ma Magyarországon nagyon nagy különbségek vannak településeken belül, főleg nagyvároson belül, de régiókon belül az egy főre jutó költségek, az egészségügyi ellátási színvonal és a születéskor várható időtartam között, akkor mindenképpen szükséges a regionális szerveződés és a régión belül a kiegyenlítődés és a kiegyenlítés elkezdése. Ennek intézményrendszere lenne a regionális egészségügyi tanács.

Ebben a törvényjavaslatban meghatározzuk azt, hogy ki lehet a regionális egészségügyi tanács tagja, milyen kompetenciákkal rendelkezik, ezenfelül pedig milyen kérdésekben döntene a regionális egészségügyi tanács. Úgy érezzük, hogy ez ma hiányzik a magyar egészségügyi törvényhozásból. Erre számos jó példa volt korábban, akkor, amikor a világbanki projektek kapcsán egyes régiók szerveződtek egészségügyi ellátás szervezésére, prevencióra, és ezen régiók meg tudtak egyezni, ki tudtak egyezni, és nagyon jó, használható, megvalósítható projekteket nyújtottak be. Tehát az egészségügyben mindenképpen a regionalizmus fejlesztésére szolgálna a regionális egészségügyi tanács intézményrendszere, összetétele és törvényi szerepének meghatározása.

A másik nagy lélegzetű módosító javaslat, amit benyújtottunk képviselőtársaimmal, ez az irányított betegellátási modellkísérletnek a költségvetési törvényjavaslatban szereplő ötmillió főre való felemelése ellen irányul. Mi úgy gondoljuk, hogy 2,5 millió főben kellene meghúzni az irányított betegellátási modellkísérlet jelenlegi felső határát. Jelenleg 1 millió 800 ezer fővel van szerződése az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ez további 700 ezer fő belépését jelentené a modellkísérletbe.

Nem kívánjuk ezt kiszélesíteni, és nem kívánjuk növelni, hiszen ha már a lakosság fele, ötmillió fő lenne ebben a modellkísérletben, ez már nem modellkísérlet, ez már egy meghatározó modell lenne, másrészt számos olyan tanulmány, cikk látott napvilágot, amely az irányított betegellátási rendszernek bizonyos hiányosságairól szól. Szeretnénk megvárni az Állami Számvevőszék jelentését az irányított betegellátási modellkísérlettel kapcsolatosan, és azután még mindig van lehetőség arra, hogy bővítsük ezt a modellt; jelenleg nem kívánnánk 2,5 millió fölé emelni.

A költségvetési törvényben betervezett prevenciós pénzét ennek a modellkísérletnek, úgy tűnik, nagyon jól fel tudnánk használni a népegészségügyi program, illetve a fekvőbeteg-ellátás fejlesztésében, hasonló célokra, mint ami a prevenciót jelentené az irányított betegellátási modellkísérletben.

A következő módosító javaslat, ami mellett érvelni szeretnék, ez egy egyszerűsítést jelentene, a járó- és a fekvőbetegkassza összevonását jelentené. Ezt azért látjuk szükségesnek, mivel a strukturális átalakításoknál, ha az egészségügyben bármilyen lépést akarunk megtenni, akkor elsősorban a járóbeteg-ellátást kell favorizálni, hiszen ha a járóbeteg-ellátásban és az alapellátásban úgynevezett definitív, befejezett ellátást tudnak nyújtani, akkor ez tehermentesíti a fekvőbeteg-ellátást, ami sokkal költségesebb, drágább ellátási formát jelent.

Ezért a két kassza összenyitása és az átjárhatósága egyrészt könnyebben kezelhető pénzösszeget jelent, másrészt kétségtelenül nagyobb fokú ellenőrzést, nagyobb fokú odafigyelést jelent, de erre mindenképpen szükség van, és mindenképpen szükséges lenne kialakítani egy olyan informatikai rendszert, amely nyomon tudná követni a beteget, ha a fekvőbeteg-ellátásban van, vagy a járóbeteg-ellátásban. Mi azt szeretnénk ezzel elérni, hogy inkább a járóbeteg-ellátás felé mozduljon el az ellátás súlya.

A következő egy kisebb módosító javaslat, ez a Vöröskereszt költségvetését kívánja megnövelni. Itt 150 millió forinttal szeretnénk a Vöröskereszt költségvetését növelni, hiszen a Vöröskeresztnek olyan feladatai vannak, aminek az ellátásához mindenképpen szükség lenne, hogy egy nagyobb lélegzetű pénzösszeg álljon rendelkezésre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu