DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha Sági képviselő úr az előbb is úgy figyelt, ahogy most, akkor érthető, hogy miért nem értette, mit mondtam. Indítványozom neki, nézze meg a jegyzőkönyvet, hogy azt mondtam-e, amit ő mondott. Ha van még ebben az országban bárki az itt ülő fideszes képviselőkön kívül, aki azt értette, amit ő, akkor azoktól természetesen elnézést kérek, hogy megbántottam volna őket, de szerintem nincs több ilyen az országban. Én nem azt mondtam, hogy a kistelepülések kisiskoláiba csak roma tanulók járnak, de azt mondtam, hogy a kistelepülések rosszul működő kisiskoláiba már régen csak a helybéli legszegényebbek járnak, köztük elsősorban a romák - talán képviselő úr sem vitatja, hogy ebben a társadalomban a legszegényebbek között erősen felül vannak reprezentálva a romák, nem elsősorban a milliárdos nagyvállalkozók körében találjuk őket -, az összes többit jobb módú szülei kocsival szállítják be a jobb minőségű oktatást biztosító városi iskolába. Ezt mondtam, képviselő úr. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Ez nem minden kistelepülési iskolára vonatkozik, hiszen nagyon sok jól működő kistelepülési iskola van.

Éppen erről szólt Tatai-Tóth András képviselőtársam is, hogy ezért nem az iskola mérete, az osztály- vagy csoportlétszámok szerint, hanem az iskola által kínált szolgáltatás minősége szerint kell a kiegészítő prémiumot - vagy bánom is én, minek nevezzük -, normatívát nyújtani, mert ez a gyerek érdeke. Ahol kis létszámmal tudnak jól működő iskolát biztosítani, ott azt fenn kell tartani és támogatni kell. Ahol pedig nagy létszámmal rosszul működik az iskola, ott a nagy létszámú iskolát is meg kell szüntetni, mert az rosszul működik, és az oda járó gyereknek nem érdeke az, hogy egy rossz, a többiekhez képest versenyhátrányt okozó oktatásban részesüljön.

Erről beszéltem, tisztelt képviselőtársaim, Sági képviselő úrnak teljesen felesleges hisztériázni emiatt. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu