GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Domokos Képviselő Úr! 36 különböző címről vettek el úgy forrásokat, hogy a többszörösét - van, ahol hatszorosát, van, ahol tízszeresét - tetszettek elvenni egy-egy kiadásnak. (Halász János: Ti mit csináltatok ellenzékben?) Halász képviselő úrnak én azt ajánlanám, érdemes elővenni, ha megnézi (Halász János: Megnéztem.), amikor a szocialista-frakció ellenzékben volt, megközelítőleg sem… (Halász János: Keller-Veres 10-18-szorosát vette el...) Ha szót kér, akkor kap a képviselő úr.

Szóval, ha önök nem tudják eldönteni, hogy mit szeretnének, és mire kell kiadás; én reggel ezzel kezdtem Varga Mihály után, hogy nem kellene más nekünk, csak felelőtlenül egyetlenegyet megszavazni az önök indítványai közül, és kíváncsi lennék, milyen kétségbeesve kezdenének hátrálni abban a pillanatban, ha, mondjuk, a Televízió Közalapítványnál a 3,5 milliárd eltűnne egyetlen gombnyomásra, miközben önök ott el akartak költeni csak úgy óvatosan 97 milliárdot a 3,5-ből. (Halász János: Csak az egyiket szavazzátok meg!) Azt mondom: egyszer szavazzuk meg, és ott nulla lesz.

De folytatom, amiről Hargitai úr is beszélt. A kistérségeknél az egyik címen a 6,5 milliárdot is teljes egészében kiürítették, és a 9 milliárdot is kiürítették. A kettő 15,5 milliárd többletjuttatás, benne azoknak a kisfalvaknak, amelyekért ön is, és én is aggódom. Ön azt mondta, hogy körjegyzőség, mi most azt mondjuk, hogy kistérség, és ez többletforrás. Ezt önök kiürítették. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Azért mondom, képviselő úr, nagyon érdekes, hogy miközben aggódnak, a pénzt felelőtlenül elvették és kiürítették.

Lejárt a két percem, majd folytatom később, elnök úr. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu