ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Nem vagyok egészen meggyőzve, képviselő úr, sajnos azt kell mondanom, megkövetem azért, hogy az előbb azt mondtam, tárgyszerűségre törekszik, mert ettől rögtön úgy érezte, joga van arra, hogy a Fidesz legújabb propagandahazugságát megpróbálja igazságként eladni a Magyar Országgyűlésben. Ha tájékozódott volna, akkor megtudhatta volna, hogy a Magyar Szocialista Párt sem Erdélyben, sem Japánban, sem Amerikában nem nyomtattat szórólapokat, így kérem azt, hogy kövesse meg a Házban a valótlan állítás miatt a Szocialista Pártot.

Ami pedig a másik állítást illeti: most el vagyok bizonytalanodva, hogy önnek higgyek-e vagy Patrubány úrnak, aki a népszavazás kezdeményezőjeként talán mégiscsak tud valamit, és azt állítja, hogy évi százezer ember fog áttelepülni, ha magyar állampolgárságot kap. Én azt kérem öntől, ha már szociológusként oktat egy másik szociológust, akkor mondjon nekem számokat arról, hogy ön szerint hányan fognak áttelepülni, és ön mire alapozza. (Dr. Répássy Róbert: Akkor miért hazudja a 800 ezret?)Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu