DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Többen érintettek ebben a kérdésben úgy, mint akiknek a rokonságán a határ valahol átlépett; az utolsó fiatal képviselőtársam, Újhelyi képviselő úr volt. Magam, ha rokont akarok látogatni, vagy sírt megyek látogatni, akkor eljutok Lendvára, eljutok Rohoncra, eljutok Ljubljanába, eljutok Videm Krskóba és eljutok a Baranya-háromszögbe. Ennyi helyre juthatok el, és ennyi helyről juthatnak el a hozzátartozóim Magyarországra, ha az ideszakadt és itt eltemetett nagyanyámat, nagyapámat akarják megtisztelni.

Összetett ez a kérdés, és ennek az összetett kérdésnek a kezelése nyilván adódik hivatásomból, egészségpolitikusi mivoltomból, különösen az a terület érintett, amely arról szól, hogy hogyan tudunk segíteni az embereknek. Kevesen tudják, de Magyarországon az első döntést arról, hogy ebben a Kárpát-medencében lévő embereknek testi, lelki bajukra segítséget kell nyújtani, 1015-ben a pécsváradi alapítólevél írta le. Nem tett különbséget akkor még a nem stabilizálódott római keresztények, a pogányok és az erre vándorlók között sem; nem tett különbséget, segítséget adott. Magam is úgy éreztem, amikor a rendszerváltozás és a határok kinyílása, jobb mozgáslehetőségek után segítséget kellett adni, hogy azokra a rendszerekre, amelyek működnek, szükség van, és jó, ha működnek. Ezért, amikor Rácz miniszter úr a három elemet említette, valahol úgy éreztem, hogy a bejelentett hozzászólásom ehhez csatlakozhat.

Azt mondta miniszter úr, hogy a segítségnyújtás egy természetes dolog. Igen, én is így érzem, idegeneknek is. Azoknak pedig, akikkel közösen itt élünk több mint ezer éve, azoknak a segítségadásunk természetes. Ennek megtaláltuk a formalizált módját is alapítványok formájában. Két olyan alapítvány volt, ami működött ezen a területen, a Segítő Jobb és a Mocsáry Alapítvány. Azt kell mondanom, hogy miniszter úr tévedésben van, mert azt mondta, hogy az alapítványok eddig is működtek, és bővítjük. Szeretném elmondani, hogy a november 10-i ülésen a Segítő Jobb vonatkozásában azt ajánlottuk, hogy bővítsük és segítsük, mert valahol rossz helyre került és kevesebb pénzzel, mert a Külügyminisztériumhoz került, és a megelőző évek összegénél kevesebb összeggel. Amikor javasoltuk, hogy ez megtörténjék, az ön elődje szó szerint a következőt mondta, tájékoztat bennünket, hogy a mai napig nem számolt el a Segítő Jobb Alapítvány a tavalyi támogatásával, és amíg ez hiányzik, a rendes, tisztességes elszámolás, addig a működést nem lehet támogatni.

Szeretném elmondani, hogy túl azon, amiben ön tévedett, nem bővül a támogatás, Szedő István gazdasági igazgató a 2003. évről április 21-én elszámolt, Kalmár László 2004 első félévéről júliusban számolt el. Szomorú, mert az embert ez egy rossz tapasztalatra és rossz gyakorlatra utalóan véleményezteti.

A másik a Mocsáry Alapítvány. A Mocsáry Alapítvány az, ami szintén működne és bővülhetne. Szikszainé Bérczes Anna a Pénzügyminisztérium részéről úgy utasította el ennek a működtetését, hogy a kormány ezt az alapítványt megszüntette. Tehát, miniszter úr, ez az alapítvány nem létezik, ezt az alapítványt nehéz lesz működtetni és bővíteni.

Nagyon örültem mint egészségpolitikus, amikor segítséget tudtunk nyújtani, és ennek külön örülök, és miniszter úrral egyetértek, hogy a képzési segítség a helyben maradásban nagy előny, mert miután bevezettük Erdélyben, segítségünkkel a gyermekszívsebészet, szívsebészet bázisa megteremtődött, akkor az eddig átjött 256 beteg - ez volt a csúcs 2002-ben - 2003-ra már 143-ra csökkenhetett, mert megoldódott helyben, otthon az ő kezelésük.

Tehát úgy gondolom, hogy ameddig nem mondjuk ki az igent, addig segíteni kell őket. Segíteni kell őket, kétségtelenül úgy, ahogy miniszter úr mondta, és remélem, a költségvetés mostani tárgyalásának és módosításának eredménye ez lesz, hogy ezek az alapítványok valóban bővülnek és működnek.

Miniszterelnök úr, már Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy nehéz magyarnak lenni, bajban még nehezebb. Ezért azt gondolom, hogy mindaddig, amíg nem mondjuk ki az igent, és nem adjuk meg azt a szabadságot magyar honfitársainknak, amellyel mozoghatnak a világban, és helyben maradhatnak szabadon, addig az alapítványok megfelelő forrással ténylegesen működjenek. A továbbképzésükhöz - itt döntően a szociális, egészségügyi szférára gondolok - ezt a képzési forrást és a technikát is bővíteni kellene. Ha pedig igennel szavazunk - és én is abban reménykedem, az összes hozzátartozómmal egyetemben, hogy valahol győz a tisztességünk, és azt a kezet, amit felénk nyújtanak és azt a magyarságot, amit nyolcvan évig meg tudtak őrizni, a mi magyarságunkat kimutatva egy igennel honoráljuk -, akkor a másik népszavazási kérdésben, ahol a járulékra épülő, szolidaritási elvű rendszerünket működtetjük, megtaláljuk ennek a szabályozását is, és a közszolgáltató intézményünk tulajdonlásával biztonságos, egyéb hátteret is adunk.

(16.50)

Kérem, szavazzanak két igennel, mert higgyék el, szeretnének ott maradni a magyarjaink, ahol ezer éve vannak, ahol nyolcvan éve elcsatolva vannak tőlünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu