DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Nem akarom a világért se az ön közgazdasági ismereteit bírálni, de úgy tűnik nekem, hogy jó néhány kérdést volt szíves összekeverni. Először is, ami a magyar vállalatok tevékenységét illeti: szerencsére, nem mennek tönkre tömegesen magyar vállalatok, ez nem felel meg a valóságnak, kár erre hivatkozni. Ha megnézzük a vállalkozások létesítésének és megszűnésének a dinamikáját, ez egyáltalán nem tér el a korábbi időszaktól. Néhány cég megszűnik, ez természetes dolog a gazdaságban, ez egyáltalán nem gyorsult föl. Sőt, tulajdonképpen a vállalkozások nyereségessége egyáltalán nem romlott az elmúlt két évben, hanem az utóbbi évben különösen némileg javult, hiszen javul a gazdaság általános állapota, és ebből ez következik.

A másik dolog a nemzeti vállalatok és multinacionális cégek. Természetesen vannak a világban multinacionális cégek. Azt, hogy hány multinacionális cég van Franciaországban és Angliában, nyilván nem érdemes összehasonlítani a magyarországival, még Ausztriát is csak óvatosan kell venni, mert az ausztriai gazdasági fejlettség üteme most már nem olyan gyors, mint volt, de az osztrák gazdasági fejlettség jóval meghaladja a mienket, szerencsére az utolérési folyamat megindult.

Ugyanakkor ma már természetesen vannak magyar multinacionális cégek is. Vannak olyan cégek, amelyek külföldön terjeszkednek. Remélhetőleg ez így lesz a jövőben. Ha egy cég elér egy bizonyos méretet, két dolgot tehet: vagy külföldön terjeszkedik, vagy más ágazatokban is elkezd terjeszkedni. Tehát azok az autópálya-építő cégek, amelyek ma Magyarországon építenek, magyar munkaerőt használnak, magyar cégeket vesznek igénybe, hiszen Magyarországon bejegyzett cégekről van szó.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu