DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a mai vitában azért úgy látom, hogy néhány ellenzéki képviselő úr és hölgy némiképpen kompenzálni igyekszik azokat az éveket, amikor kormányzati pozícióban a kettős állampolgárság ügyében és más fontos ügyekben nem sokat tettek. Sőt, volt még olyan idő is, amikor az ellenzék akkori vezetője azt mondta: “Egy belső megosztottságtól terhelt, a kormányhoz nem kapcsolódó, összehangolt nemzetstratégiába illeszkedni képtelen Világszövetség olyan biztonsági, nemzetpolitikai, nemzetstratégiai kockázatot jelent, amelyet én nem tudok vállalni.ö - mondta ez a MÁÉRT ülésén néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor.

Szóval, tisztelt képviselőtársaim, ha vissza akarunk kanyarodni valóban fontos nemzetpolitikai kérdésekhez, akkor vegyük tudomásul, hogy olyan segítséget kell nyújtanunk a határon túl élő magyaroknak, hogy egy olyan megújult helyzetben egy olyan kihívásnak feleljenek meg, ahol a legnagyobb lecke az, hogy a határon túli magyarok közösségei Romániában, Horvátországban, Szerbia-Montenegróban és Ukrajnában miként tudnak majd meghatározó tényezőivé válni ezeknek az országoknak az uniós csatlakozásában. Mert nagyon szeretnénk, hogy a Magyar Köztársaság és a magyarság egésze össze tudjon fogni abban, hogy ezek az országok valóban integrálódjanak, minél gyorsabban integrálódjanak, és a kint lévő magyarok számára is a lehető legjobb lehetőségek megteremtésével találják meg a számításukat.

Ha ebben tudunk segíteni, ha egy nemzetstratégia, egy nemzetpolitika ebben tud segítséget adni, akkor, azt gondolom, a magyar kormány javaslatait igenis el kell fogadni, és támogatni kell.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu