DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden Répássy Róbert felszólalására reflektálnék. Ő arról beszélt, hogy nyilvánvaló, hogy magyar útlevele csak magyar állampolgárnak lehet, és ugyanezt fejtegette korábban például Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is. Valóban ez az alapszabály. Csakhogy vannak ez alól kivételek. Már 1998-ban az 1998. évi XII. törvény lehetőséget biztosított arra, hogy kivételesen nem magyar állampolgár is kaphasson magyar útlevelet, a 2004. évi XV. törvény pedig pontosította azt a kört, amely magyar útlevéllel rendelkezhet, miközben nem magyar állampolgár. Egyfelől ezt lehetővé teszi a hontalanok számára, ez eddig is nyilvánvaló volt, ebben nincs újdonság; másfelől azonban lehetővé teszi a bevándoroltak és a letelepedettek számára is, továbbá a menekültek számára is.

Miért fontos ez a különbségtétel, tehát annak hangsúlyozása, hogy vannak kivételek az általános elv alól? Azért, mert amit Hiller István mondott, az nem precedens nélküli. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben egészen más problémával állunk szemben, mint a törvényben felsorolt esetekben, csakhogy elvi lehetőség nyílik arra, hogy egy újabb kaput nyissunk, hogy az általános szabálytól valamilyen irányba eltérjünk. Ha pedig erre lehetőség nyílik, akkor ezt meg kell ragadni, ki kell használni.

Ebben az esetben ugyanis nincs szükség arra, hogy állampolgárságot adjunk, és ahhoz kapcsoljuk az útlevelet, hanem a nemzetpolgárság kategóriának ez lenne az egyik döntő, meghatározó jelentőségű eleme. Ha élünk a precedenssel, amelyet kezünkbe ad az 1998. évi XII. törvény és a 2004. évi XV. törvény, akkor sokkal könnyebben eljuthatunk a megegyezéshez, mint ha ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagynánk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(16.40)

Forrás: parlament.hu