ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit az elnök asszony is mondott, visszakapcsolódnék az Európai Parlament 24 képviselőjének a közös kiállásához az észak-déli autópálya mellett, ami öt országon ment volna keresztül, és a 6-os út mennyire fontos szerepet töltött volna be ebben a kérdésben. Szeretnék egy másik dolgot is elmondani, hisz a 8-as úttal kapcsolatban három megye összes parlamenti képviselője ezelőtt öt évvel összefogott, hogy a 8-as út rendberakása, négysávosítása gyorsforgalmi úttá történő átalakítása megtörténjen.
Szomorú tények: a veszprémi körgyűrűnél súlyos, halálos baleset; Herendnél súlyos, halálos baleset; Városlődnél súlyos, halálos beleset; Bakonygyepesnél súlyos, halálos baleset; Devecsernél súlyos halálos baleset; Tüskeváron úgyszintén. Ötven kilométeren belül, képviselőtársaim!
Leállt a 8-as négysávosítása, holott 50 kilométeren belül az elmúlt időszakban hihetetlenül sok súlyos és halálos baleset történt. Ezért is újólag kezdeményezni fogom - és talán ebben négy- vagy ötpárti egyeztetést is végig lehetne vinni - a fenntartható fejlődés újrafogalmazását, újragombolását és hosszú távú stratégiai szellemének kialakítását. Ez lenne a célszerű ebben az országban, és ebben kellene az összes parlamenti pártnak, az összes képviselőnek egyöntetűen állást foglalni, és egy közös cél érdekében ezeket megfogalmazni, mert enélkül nem fog menni. Enélkül csak pénzeket helyezünk át, hiszen ha megnézzük a mai közúti igazgatóság forrásait, gyalázatos, szégyenletes.
Ha megnézzük azt, hogy milyen mélyvályúsak az útjaink, milyen rossz állapotban vannak, közel 60 százaléka a 30 ezer kilométernek Tessék 30 kilométerrel kevesebb autópályát építeni, annak az összegét viszont a 30 ezer kilométer rendberakására fordítani, mert ha azok lerohadnak, akkor Magyarországon az autópályákat sem lehet majd megközelíteni, kistelepüléseket, zsáktelepüléseket nem lehet megközelíteni. Ezek a nagy problémák.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés