GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Ez egy új kategória, lehet a korrupciót így is nevezni, hogy csak nemzeti vállalatokat kell létrehozni (Balla György: Te beszélsz?), a nemzeti vállalatoknak meg utána csak nemzeti politikusokat kell szinten tartani, hogy az ország érdekében tudjanak működni. De azt gondolom, hogy nem ez a cél.

Ott van az ellentmondás a képviselő úr megszólalásában, hogy miközben ostorozza azt, hogy a versenyeztetés során két egymás utáni pályázat esetében a második pályáztatásnál drágábban vállalták ugyanazt a szakaszt, mint az elsőnél, közben elfelejti, hogy ez a nemzeti vállalat a második vállalásnál, az ön által drágábbnak és korruptnak nevezett vállalásnál lényegesen drágábban vállalta ugyanennek az autópálya-szakasznak a megépítését. Tehát volt egy érvényes ajánlata, amit az előző kormány elfogadott, ez mintegy 20 milliárd forinttal drágább volt, mint amiért ma megépült, és mint amit önök kárhoztatnak, hogy drágább, mint ami lehetett volna akkor, hogyha a legelső pályázatot fogadjuk el, amit már Csillag István miniszter úr írt ki.

Tehát az a helyzet (Arnóth Sándor: Teljesen másról van szó!), hogy olcsóbban építette meg ez a kormány azt az autópálya-szakaszt, ezt önök kárhoztatják, hogy túl drága volt, ugyanakkor azt mondják, hogy meg kellett volna építeni 20 milliárddal drágábban, hogy nemzeti autópálya-társaságot támogassunk.

Képviselő Úr! El kell dönteni, hogy mit akar csinálni, és azonos mércével kell mérni a tevékenységeket. (Arnóth Sándor: Nem erről van szó!)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu