MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Újhelyi barátomhoz és Gógl Árpád barátomhoz hasonlóan én is azzal kezdem, hogy Trianonban anyám szülővárosát, apám szülőfaluját vesztette el, és én az összes nagyszülőmet elvesztettem, hiszen még a sírjukhoz sem mehettem el évtizedeken keresztül, többek között azért, mert nem kaptam útlevelet. Nálunk Trianon árnyai mindig ott voltak a családban, családi életünkben.

Úgy gondolom, most, amikor az EU-ba beléphettünk, és Istennek hála Szlovákia is EU-tag lett, és közel van az az idő, történelmileg közel van az az idő, amikor Romániával is megkezdik a tárgyalásokat, és Románia is EU-tag lesz, akkor úgy gondolom, Isten különleges ajándékot adott nekünk, hogy a Kárpát-medencébe végre valamit visszahozzunk abból a nagy közösségből, ami akkor volt. Hiszen a Kárpát-medence népei, sok nemzetisége szinte egymásba fonódva, szimbiózisban élték a maguk életét, egymást gazdagítva, a velünk ezer éve élő szlovákok, és sorolhatom, a 800 éve itt élő horvátok, a románok, a németek, a szászok, a cipszerek, millió más nemzetiség, akivel együtt éltünk, és akik egy egységet képeztek.

És itt szeretnék egy picit fordítani az irredenta alapgondolaton, hogy nemcsak a magyarokat vesztettük el Trianonban, hanem elvesztettük a velünk együtt élő nemzetiségeket is. És megfordítom a gondolatot, ők is elvesztettek minket, mert így volt ez egy nagy, virágzó terület, a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország. És vannak igenis olyan bölcs politikusok, mint például a szlovákoknál Pavol Hrusovsky, aki a Szlovák Köztársaság születésének 10. évfordulóján nagy beszédében épp ezeket a gondolatokat pedzegette, hogy legyünk büszkék arra, hogy a történelmi Magyarországgal együtt éltünk, hogy Szent István a mi királyunk volt, Szent László a mi királyunk volt, Róbert Károly a mi királyunk volt, Mária Terézia a mi királyunk volt, közös a történelmünk. Tehát itt a népek és a nemzetek sokkal jobban össze vannak szövődve, mint ahogy ezt gondolnánk, mint ahogy megpróbáltak minket szembeállítani, gyűlölettel és egyébbel.

Tehát amikor mi a határon túli magyar testvéreink helyzetén akarunk javítani, akkor bizony együtt kell őket kezelni az ottani barátaikkal, ottani rokonaikkal, azokkal, akiknek nem magyar az ajkuk. És ezért csodálatos az a kegyelmi állapot, ami most jött létre az EU-csatlakozás lehetőségével, hogy mindezt meg lehet csinálni. Úgy lehet segíteni az elszakított magyarságon, hogy egyúttal jobb lesz az ott levő többségi nemzet tagjainak is. És valahányszor mi ez ellen teszünk, akkor bűnt követünk el, hibát követünk el. Nem véletlen, hogy teljes mértékű konszenzus volt ebben a Házban arra vonatkozóan, hogy igenis, félretéve minden sérelmet, egyebet, az utódállamok EU-csatlakozását minden energiánkkal támogatnunk kell, mert ez a megoldás. Ez a megoldás, ami jogot ad és nem jogot sért, hogy az Illyés Gyula-i definíciót is megemlítsem.

Tehát ebből a szemszögből kell vizsgálni azt, hogy vajon helyes-e, hogy három évvel az EU-csatlakozás előtt, vagy már az EU-csatlakozáson átesett nemzettársainkat egy külön útlevéllel látjuk el. Ezen kell elgondolkozni. Akkor tudunk segíteni az ottani magyarokon, ha jó légkört teremtünk, ha munkalehetőséget teremtünk, és ha nem szivattyúzzuk ki onnan az értelmiséget. Hogy magyarországi példát mondjak, Taliándörögd polgármester asszonya panaszkodott nekem, hogy nincs értelmiségi a falujában. Ő az egyetlen, a polgármester. És gondoljuk meg, ha 3800 orvost befogadunk ide, és ezzel még büszkélkedünk is, akkor mit tettünk az erdélyi néppel! Ott hagytuk őket orvosok nélkül! És sajnos papok is átjönnek, tanítók átjönnek, akiket Gárdonyi Géza olyan gyönyörűen lámpásoknak nevezett.

Tehát az a helyzet, hogy sokkal megfontoltabban, sokkal okosabban kellene viselkednünk, és nem belecsúszni olyan helyzetekbe, amiből nem tudunk igazán semmilyen jó megoldást találni.

És még egy gondolatot szeretnék ez alatt a rövid idő alatt elmondani. Magyar nemzetpolitikáról van szó. Mi a magyar nemzetpolitika alfája és ómegája? Mi minden társadalomnak az alfája és ómegája? A matematika nyelvén: mi az egzisztenciatörvény, mi a szükséges, de nem elegendő feltétel? Az, hogy gyerekek legyenek, hogy gyerekek szülessenek, hogy olyan légkör legyen, amikor szívesen szülnek az anyák gyerekeket! Ilyen légkör van itt, a Kárpát-medencében? Sokgyerekes apaként mondhatom, hogy nincs ilyen légkör! Ha valahol nemzetpolitikát akarunk csinálni, és erről beszélni, akkor itt kell kezdeni!

Egyszer felvetettem azt ebben a Házban, hogy két és félmillió gyereknek nincsen artikulációja az Országgyűlésben, mert van két és félmillió nyugdíjasnak, és két és félmillió gyereknek nincsen. Erre azt mondták, hogy én nem vagyok jogász, és ilyen szamárságot mondtam. De valójában nincs artikulációja, mert erre nem kell ügyelni senkinek.

Tehát azért szólok mindenkinek a szívéhez és az eszéhez, mert a kettő most egy húron pendül, hogy ha nemzetpolitikáról beszélünk, akkor a határon túli magyaroknak és a határon belüli magyaroknak és minden velünk élő népnek a gyerekeit támogatni kell, hogy minél több gyerek legyen! És ez az igazi nemzetpolitika! A többi mind sallang, mind cifraság! Ez a lényeg, és erről nem beszélünk.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(17.00)

Forrás: parlament.hu