BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének két oka is van arra, hogy erre a javaslatra most nemmel szavazzon. Az egyik igazából tartalmi kérdés: ezzel a javaslattal tartalmilag ebben a formában, ahogy benyújtották, nem értünk egyet. Ez egyenértékű azzal, hogy mindenkinek ingyen temetést.

A másik ok, ami miatt nem javasoljuk ezt most tárgysorozatba venni, az, hogy alig egy hónappal ezelőtt - ahogy Kárpáti Zsuzsa is utalt rá - elindult egy gondolkodás egy úgynevezett kegyeleti járandóság bevezetése irányában, amit szerettünk volna négypárti alapon megoldani. Ebben a kezdeményezésben a Fidesz is partner volt. Ezt a tervet metszené keresztbe, ha most ezt a temetési támogatás elnevezésű javaslatot tárgysorozatba vennénk. Remélem, hogy ennek az újbóli benyújtása nem azt jelenti, hogy a Fidesz ki akar hátrálni abból az ígéretéből, hogy partner a kegyeleti járandóság kidolgozásához, és attól függetlenül, hogy ezt a javaslatot most nem vesszük tárgysorozatba, továbbra is részt vesz azokon az egyeztetéseken, amiket ennek érdekében tartunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu