ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A benyújtott indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.
Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz frakciója 19 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. A Házszabály 47. §-a (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről a kérdésekről.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításárólö szóló, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, Szijjártó Péter és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló, Bóka István és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló '92. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló T/9461. számú, Semjén Zsolt képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számú, Turi-Kovács Béla és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló, Szijjártó Péter képviselő által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról, a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló T/10405. számú, Mádi László és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításárólö szóló, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által benyújtott javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú, Balsay István képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, H/10681. számú, Mátrai Márta és képviselőtársai által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról szóló H/10730. számú, Turi-Kovács Béla és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Szabó Erika és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásárólö címmel előterjesztett, T/10700. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a többség nem támogatja a napirend kiegészítését.
(14.40)
Kérdezem képviselőtársaimat, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló, Vígh Ilona képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/12189. számú, Pap János és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kiegészítik-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló, Tállai András képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A többség a kiegészítést nem támogatja.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a mai ülésnapunkon ne kerüljön sor a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat zárószavazására. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásróldöntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Áttérünk az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések tárgyalására. Megállapítom, hogy 14 óra 42 perc van. (Folyamatos zaj.)
Balla György, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: Elad, elvesz, árat emelö címmel. Balla György képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés