DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Nagyon szépen köszönöm az államtitkár úr biztató szavait. Nagyon örülünk annak, hogy úgy néz ki, a mintegy 7,4 kilométeres elkerülő útszakasz megvalósítása valóban célegyenesbe került, ami már csak azért is indokolt szakmailag, mert egy része beleillik abba az elképzelésbe és abba a koncepcióba, hogy egy felújított útszakaszt is át tudnánk adni egy nagyobb részben, mintegy 5,1 kilométer szakaszon, és 2,3 kilométer hosszan pedig egy teljesen új szakasz épülhetne meg.

Úgy érezzük, összességében ez a 7,4 kilométeres beruházás - a szakmai tárgyalások alkalmával önök és más független szakértők ezt visszaigazolták - a költséghatékonyság szempontjából is talán abba a kategóriába sorolható, amelyet érdemes volna a minisztérium részéről támogatni.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, és várjuk azt, hogy ez az út megépüljön, szolgálja városunk és környezete fejlődését.

Köszönöm szépen a válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu