DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Az ellenzék szemére tetszik vetni, hogy általánosságban beszélünk. Engedtessék meg, hogy jelentsem, miniszter úr, tisztelt Ház, én benyújtottam egy módosítót, amelynek csak egy mondatát olvasom: A prémiumévek program vonzóvá tétele érdekében a résztvevő adókedvezményben részesül olyanképpen, hogy a magánszektorban vállalt munkájának bére, illetve keresetének jövedelme három éven át adómentes.ö
Tisztelt Ház! Számításokat végeztem, és arra gondoltam, hogy a kívánatos és kevésbé fájdalmas megoldás az, ha az a köztisztviselő, akinek azt szánjuk, hogy menjen el a köztisztviselői pályáról, önmaga dalolva, vidáman megy a magánszektorba, és mostantól fogva gyümölcsöt termel, vagy nem tudom én, mit csinál, mert arra van lehetőség az országban, és ami jövedelmet annak révén keres, ott adóédesítőt ajánlok neki. Tegyük vonzóvá ilyenképpen!
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném, ha ehhez hasonló vagy ennél jobb olyan gondolatok kerülnének elő, amelyek tényleg vonzóvá teszik az ember számára, nem pedig úgy érzi, hogy úgy teszik lapátra, hogy nem mondják lapátnak, hanem valami másképpen nevezzük. És akkor összeraknánk a tudományt, és a dolog megoldódik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem veszi rossznéven a kormány, hogy az ellenzéktől jön egy jó gondolat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés