GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem Ékes József képviselő úr gondolatai ösztönöztek arra, hogy szóljak. Képviselő úr, én részt vettem számos olyan tárgyaláson, ahol négypárti tárgyalás volt a közigazgatási reformról - Németh Zsolt is részt vett -, és nem a szocialista frakció miatt hiúsult meg, szomorúan mondom önnek. A Fidesz tárgyaló delegációja volt az, amikor már majdnem eredményre jutottunk, akkor egy új delegációt küldtek tárgyalni, és kezdtük az egészet elölről. Erről most már ennyit. Tehát hiába próbáltuk megtenni.
Azt gondolom, amiben egyet kellene értenünk, és ebben én szívesen értenék egyet önnel, mert én magam is számos kistelepülést látok, hogy ezeket a tisztviselőket a mi közös adóforintjainkból finanszírozzuk. Tehát mindegy, hogy ellenzék vagy kormánypárti, és a parlamentben nem ülőknek is érdeke az, hogy az adóforintjainkból egy hatékonyan működő hivatalt tartsunk fenn.
Az, amit ön tesz, egy kicsit furcsa, a városit meg a kistelepülésit összehasonlítani, mert azt gondolom, hogy ön is lát olyat, amilyet én látok, hogy kistelepülésen a két meg a három órát alig tudják tartalommal megtölteni. Ebben igenis kellene, hogy valamilyen racionális megoldást találjunk közösen, együtt. De ezt lehet úgy, ahogy teszik önök mint ellenzék, hogy faluellenes politika és sok minden más egyéb. Nekünk ezt el kell tűrni, el kell viselni, csak közben még évek telnek el, és nem tudunk lépni a racionalitás irányába. Ez szomorú. Azt gondolom, ebben a Házban mint törvényhozóknak pont az lenne a dolgunk, hogy ebben egy kicsit előrelépjünk, és keressük meg azokat a formákat, amit a polgármester urak tudnak - én magam is voltam önkormányzati képviselő. Ők is tudják, csak nincs erejük hozzá, hogy megtegyék, tőlünk várják a segítséget.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés