GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Úgy helyes, hogyha a miniszterelnök időről időre, ha úgy tetszik: folyamatosan számot ad arról, hogy az Országgyűlés által ellenőrzött kormány képviselőjeként mit tesz, hogyan képviseli Magyarország érdekeit, mi kormányának álláspontja a napirenden lévő legfontosabb kérdésekről.

A múlt hét végén Londonban befejeződött a már több mint egy éve tartó Magyar Magic kulturális rendezvénysorozat. Az elmúlt másfél évben egy valóságos, korábban, régen talán félt, most utólag sokkal inkább becsült inváziója volt ez Magyarországnak, a magyar kultúrának a közös, új Európa egyik fővárosában.

A másfél év zárórendezvényén a kulturális miniszter úrral, Hiller István úrral közösen részt vettünk. Lehetőségünk volt konzultálni a program szervezőivel, lehetőségünk volt megismerni azt a véleményt, amelyet a rendezvénysorozat az Egyesült Királyságban és Londonban kiváltott. És azt tudom mondani, hogy Magyarország egy sikeres ügyön van túl.

Hadd mondjak önöknek egy nevet azért, mert megérdemli: Bogyay Katalin nevét, aki nélkül ez a rendezvény nem lett volna sikeres, aki nélkül ma az Egyesült Királyságban és Londonban kevesebben és kevesebbet tudnának arról, hogy Magyarország nemcsak múltjában fantasztikus kulturális nemzet, hanem jelenében is az.

Ez volt az apropója annak, hogy mentünk, de ha már mentünk, természetesen sor került más találkozókra is. Többek között volt egy egyórás találkozó Tony Blair miniszterelnökkel, ahol az általános európai ügyeket, döntően az Európa Tanács következő ülésén szereplő nagy kérdéseket tekintettük át. S hát szóba került az az apró kérdés, amely Nagy-Britanniából nézve talán kevésbé fontos, nekünk, magyaroknak itt az elmúlt hónapokban fontos volt, olyannyira, hogy itt a Házban, a médiában, emberek százezreiben maradt meg: ez a magyar paprika kérdése - hogyan lehet biztosítani, hogy a magyar paprika semmilyen módon ne kerüljön veszélybe, az Európai Unión kívülről hozott paprikával keverve, azzal együtt feldolgozva és értékesítve? Hát úgy, ahogy ezt javasolja a magyar kormány egészségügyi minisztere többek között, hogy meg kell vizsgálni a paprikát is Európa határainál, ugyanúgy, mint nagyon sok más élelmiszert, például mint a pisztáciát, és lehetővé kell tenni, hogy mindenki, aki az Európai Unión kívülről beszerzett paprikát dolgoz fel vagy vásárol, biztos lehessen abban, hogy védi őt közös európai szabályaink egyike.

Blair miniszterelnök értette, s nem azt mondta, hogy: ez az önök ügye, miniszterelnök úr. Oldják meg önök, nekünk a paprika dolgában nincsen keresnivalónk. Mert erről szól az együttműködés, és erről szól a szövetség. Mint ahogy azt gondolom, hogy mi sem válaszolhatjuk azt egy sor kérdésre, amely nagyon közvetlenül nem érint bennünket, hogy ez nem a mi ügyünk, intézzék el önök, hogyha önöknek fontos.

Sokat vitatkoztunk az elmúlt hetekben, hangosabban is meg mértéktartóbban is az iraki szerepvállalásról. Ha jól emlékszem, ma egy hete talán, amikor az Országgyűlés döntött erről a kérdésről. A Magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg ezt a mandátumot, nem kíván részt venni a koalíciós erők részeként az iraki rendteremtésben.

(13.10)

A magyar kormány természetesen végrehajtja a parlament döntését, és arra fog törekedni, hogy a döntés végrehajtásaként minél előbb, a megadott határidőn belül térjenek haza katonáink. Ha nem kívánunk részt venni semmilyen módon a harci cselekményekben, sőt, azokhoz semmilyenfajta támogatást sem kívánunk adni, akkor azt gondolom, hogy meg kell próbálni több segítséget adni ahhoz, hogy megteremtődjenek a feltételei a demokratikus iraki rendnek, a békének, hogy ne minekünk kelljen megküzdeni azért, hanem magának az iraki népnek, a demokratikus iraki intézményeknek. Ezért vizsgálja a magyar kormány az abból a közös NATO-döntésből fakadó kötelezettség egy részének teljesítését, hogy vegyen részt Magyarország a demokratikus iraki erők kiképzésében. Erről zajlanak ma tárgyalások.

Egyetlenegy fontos feltétel van: a fontos feltétel az, hogy aki megy, az önként menjen. Magyarországon hivatásos hadsereg van, jó, hogy így döntött az Országgyűlés, jó, hogy ezt kezdeményezte a Szabad Demokraták Szövetsége, és hogy ezt támogatta a kormány. A hivatásos hadseregben ugyanakkor meg kell adni a jogot és a lehetőséget arra, mert nem veszélytelen küldetésről van szó, hogy az indulás parancsának kihirdetése előtt mindenki nyilatkozhasson: professzionális katonaként kíván-e ebben a műveletben részt venni.

Ez az egy fontos feltétele van a kormánynak, mert senkit nem kíván a parancs erejével háborús övezetbe küldeni, tartani kívánja magát a kormány ahhoz az alapelvhez, hogy csak azok mehetnek és csak azok menjenek, akik tudatában vannak annak a veszélynek, ami nyilvánvalóan minden katonára, aki a térségben teljesít szolgálatot, vár, és nyilvánvalóan minden katonának el kell dönteni, hogy választott hivatásának mely részét teszi kockára, kockára teszi-e életét is, hajlandó-e a magyar érdekeket egy ilyen helyzetben képviselni vagy nem. Amennyiben erre “igenö lesz a válasz, akkor Magyarország ki fogja adni az indulási parancsot. Ha “nemö lesz a válasz, senkit nem fog pusztán katonai esküjére hivatkozva arra kötelezni, hogy menjen, mert azt gondolom, hogy ez a mai helyzetben, az ismert körülmények között nem lenne elfogadható.

Az elmúlt héten több alkalommal hoztam szóba, hogy van, amiben jó, ha valami nagyon erős, ilyen például a paprika, de van, amiben nem jó, ha valami nagyon erős, ilyen például a forint. És nem azért, mert ez egy elvi közgazdasági vagy tudományos kérdés, hanem azért, mert a magyar kormánynak elsősorban az a felelőssége, hogy biztosítsa a magyar gazdaság egészséges fejlődését, biztosítsa a növekedés lehetőségét, biztosítsa a fejlesztés lehetőségét, biztosítsa a magyar vállalatok jövedelmező működését, mert ez a jövedelmező működés lehet csak az alapja a munkahelyek megtartásának, bővítésének, a munkabérek növelésének.

Természetesnek gondolom, hogy beszélünk pénzügypolitikáról is. A pénzügypolitikáról való beszélgetés nem terjedhet odáig, hogy a kormány mint a végrehajtó hatalom feje, nyomást gyakoroljon a független jegybankra vagy annak monetáris tanácsára. De mint ahogy természetes, hogy a jegybank elnöke véleményt nyilvánít jövedelempolitikáról, költségvetés-politikáról, adópolitikáról, a kormány is véleményt nyilvánít mindezeken túl monetáris politikáról is, és figyelmébe ajánlja a döntéshozóknak, hogy lehetetlenség jövedelmezően működtetni vállalatokat akkor, hogyha ezek a vállalatok szolgáltatásaikért, termékeikért ma 20-30 százalékkal kevesebb forintot kapnak exportértékesítéskor, mint pár évvel ezelőtt. A magyar gazdaságban, a magyar ipar nagy részében, a magyar mezőgazdaságban nincs ennyi tartalék.

A múlt hét végén többek között Ajkán voltam. Ajkán a magyar üvegipar egyik legnagyobb teljesítményű, hagyományosan jó minőséget gyártó vállalata kerül végveszélybe, 1400 ember munkahelye, és nem másért, hanem mert ha 190 forintot adnak egy dollárért, ebből a 190 forintból már nem tudják fedezni a költségeiket.

Azt szeretném, hogyha értené a magyar parlament ellenzéke, amely nyilvánvalóan támogatja a kormányt abban, hogy munkahelyeket kell megóvni - erre fel szokott bennünket szólítani - és munkahelyeket kell bővíteni, hogy az a magyar gazdaság, amely teljesítményének jelentős része exportpiacokon jelenik meg, ez a magyar gazdaság nem képes elviselni, hogy a korábbi éveknél lényegesen kevesebbet kapunk forintban termékeinkért, szolgáltatásainkért. Ebbe belerokkan a magyar mezőgazdaság, a magyar élelmiszeripar, az exportra termelő kis- és közepes vállalatok garmadája. Aki a magyar gazdaságnak segíteni akar, annak segíteni kell több levegőt adni ennek a gazdaságnak. Ma a több levegő egy olyan árfolyam, amelyért a magyar teljesítményért az exportpiacokon több forintot fogunk kapni.

Szeretném önöket kérni, mert nyilván önök ugyanúgy aggódnak velem együtt a magyar gazdaság teljesítményéért, hogy segítsék a magyar kormánynak ezt az érvelését, támogassák a magyar kormánynak azt a politikáját, amely a költségvetés, a jövedelempolitika, a fejlesztéspolitika mellett olyan monetáris politika kialakulására és kialakítására irányul, amelyben az arányos és bővülő fejlődés, fejlesztés lehetősége teremtődik meg a munkahelyeken is.

És ha már itt tartunk, pénzügyeknél és gazdaságnál, a múlt hét végén Pokorni Zoltán úr, aki, mint látom, jelentkezett napirend előtti felszólalásban (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ra!), erőteljes megjegyzéseket és hát - mondjuk világosan - talán vádakat fogalmazott meg a Nemzeti Tankönyvkiadó értékesítésével kapcsolatban. Azt gondolom, miután az elmúlt hetekben többet vitatkoztunk privatizációról, hogy helyénvaló azt a kérdést megvitatni nyíltan, nyilvánosan, azt sem bánom, ha időnként kevés indulattal, hogy szabad-e és mit szabad még eladni az állami tulajdonból. Ez egy izgalmas politikai, gazdaságpolitikai dilemma.

Azt gondolom, az is helyénvaló, hogy ezek körében a Tankönyvkiadónak, a Nemzeti Tankönyvkiadónak mi lehet a sorsa és szerepe, igaza van-e a kormánynak - azt gondolom, hogy igen, de lehet azt mondani, hogy nincs -, amikor azt mondja, hogy bizony a Nemzeti Tankönyvkiadót értékének, teljesítményének, versenyképességének megőrzése érdekében el kell adni. Lehet azt mondani, Pokorni úr, hogy nem kell. Ezzel is lehet vitatkozni. Szerintem ez egy rendjén lévő, nagyon jó vita.

Egy dolgot viszont, azt kell önnek mondanom, nagyon zokon veszek, azt, hogy elegendő önnek annyi a miniszterelnök tisztességére vonatkozó vádak megfogalmazásakor, hogy a vevő vagy a vevő képviseletében eljáró személy és a miniszterelnök korábbi életében ismerte egymást. Szeretnék világosan fogalmazni, Pokorni úr: az én szándékaim a miniszterelnökként való politizálással nem személyesek, és nem barátaim vagyonának, jövedelmének gyarapítása. (Moraj a Fidesz soraiban.) Az én szándékaim arról szólnak, hogy Magyarország éljen jobban (Derültség a Fidesz padsoraiban.), hogy Magyarországon lehessen kiszámíthatóbb, nyugodt életet élni. Tisztességtelennek és hazugnak tekintek minden olyan állítást, amely anélkül, hogy közvetett vagy közvetlen bizonyítékkal rendelkezne, azt mondja vagy sugallja, hogy nem tisztességes módon, nem tisztességes eszközökkel, a miniszterelnökre vonatkozó szabályok, sőt, a miniszterelnöki eskü megsértésével, a miniszterelnök ismerősének, barátjának vagy bárkinek az érdekében ilyen folyamatba beavatkozik.

(13.20)

A kijelentést, a sugalmazást a leghatározottabban visszautasítom. Azt kérem öntől, hogy ha közvetett vagy közvetlen bizonyítékot arra vonatkozóan nem tud tenni, hogy a miniszterelnök ebbe a kérdésbe beavatkozott, kövessen meg, és kérjen bocsánatot. (Taps az MSZP soraiban. - Zaj, felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.) Ha nem teszi, akkor rágalmazás bűncselekménye miatt önt beperelem. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.) Merthogy lehet politikáról vitatkozni, lehet az ország nagy dolgaiban érdemi vitát folytatni, egy dolgot nem tehet ön, Pokorni képviselő úr: nem teheti meg, hogy azt állítja vagy sugallja, bizonyíték nélkül, hogy a miniszterelnök hivatali hatalmával visszaél, mert ha ezt teszi, akkor ön rágalmaz, és ebben az ügyben nincsen pardon. Ön bizonyít vagy bíróság előtt felel állításaiért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu