IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Azt hittem, hogy közismert kutyaszeretetéből kiindulva dicsérő szavakat fog mondani a Honvédelmi Minisztérium és a miniszter úr számára. Már csak azért is, mert a legnagyobb gondossággal és mindenben a szabályoknak, az előírásoknak megfelelően jártunk el.
A konkrét és lényegi kérdéseire válaszolva szeretném elmondani, hogy laktanyafelújításra több milliárd forintot fordítunk. Szolnokon is több száz milliós beruházások zajlanak, és fognak indulni a közeljövőben, illetve azt a jövő évi 206 millió forintos tervet, amit ön említett, a bevételekből származó pénzösszeggel fogjuk kiegészíteni.
Egyébként az imént említett kutyalakóhelyek fölépítését 2004. március 26-án kezdeményezte a légierő-parancsnok egy levelében, abból kiindulva, hogy a szentkirályi repülőteret megszüntettük és átköltöztettük Szolnokra, indokolt volt a repülőteret őrző kutyákat is átköltöztetni és az ő elhelyezésükről gondoskodni.
Elmondom önnek pontosan azt a szabályzatot, amely az előírásokat tartalmazza: a Magyar Honvédség szolgálatikutya-állománya ellátására, kiképzésére és a szolgálati szabályozásra kiadott utasítás 28. pontja rendelkezik erről. Egyébként természetesen - mint ahogy ön is pontosan tudja - nem egyszerű kutyaólakról van szó, hanem olyan, az ellátásukat biztosító komplex épületről, építményről, amely munkálatokban az őrzéssel, illetve a kiképzéssel foglalkozó személyzet, a konyha, a tárolásra szolgáló egységek és minden egyéb kiszolgáló helyiség is benne van.
Szabályszerű közbeszerzési eljárás zajlott. Öt jelentkező volt. A legdrágább ajánlat 30 millió forint volt, és mi a legolcsóbbat választottuk, így készült el. Az összes felmerült költséget arányosnak tartjuk azzal a szolgáltatással, amelyet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nyújtottak a kivitelezők. (Borkó Károly: Önök nagykutyák!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés