KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: A legjobb hír ebben, hogy 700 millió forintot megtakarítottunk azzal, hogy egy szelvényen került kifizetésre. Úgy gondolom, hogy a nyugdíjasoknál sokkal jobb helyen van ez a 700 millió forint; tehát egy utalványon jogcímenkénti felsorolás.
Országos sajtótájékoztatót tartott az OEP főigazgatója, szórólapot készített az OEP arra vonatkozóan, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat erről a kifizetésről, illetve a jogcímek felsorolásáról, ezen túlmenően én magam is a magyarorszag.hu internetes portálon internetes fogadóórát tartottam. Úgy gondolom tehát, hogy teljes körű volt az a tájékoztatás, amelyet részben az OEP, részben pedig az Országgyűlés és a kormány juttatott el a nyugdíjasok számára.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés