LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a novemberi éjszakát videokamera, rádiófelvétel és jegyzőkönyv rögzíti. Mindenképpen szükségesnek tartom elöljáróban megfogalmazni azt, hogy mi is természetesnek tartjuk azt, hogy végre meg fog születni a nemzeti audiovizuális archívum, azonban egyszerűen nem értem, hogy ennek a gazdája miért nem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma lesz. De egyéb számos megválaszolatlan kérdést felvet még az előterjesztés.
Kormányzati rossz szokás szerint ez a törvénytervezet sem mellékeli a törvényjavaslat elfogadása esetén a költségvetésre háruló kötelezettségeket, hogy mekkora költséggel, hány foglalkoztatott munkájával járna a nemzeti audiovizuális archívum működtetése. Ezek csak az első pillanatban látható költségek, hiszen a szakmában többen felvetették, hogy például mi történik akkor, ha akár a Magyar Televízió, akár a Duna Televízió archívumát a működtetők a nemzeti audiovizuális archívum részévé tennék. Ebben, ha már van egy ilyen intézmény, félő, hogy semmi nem gátolná meg őket, ami milliárdokkal megnövelné a költségvetés terheit. Ezt nemcsak én mondom, a szakmai felvetést közvetítem.
Ma ugyanis például a Magyar Televízió műsoridejének bő harmadát archív műsorokból képes fedezni, ezáltal is kisebbek a működési költségei. Ha a rivális országos televíziós adók a nemzeti audiovizuális archívum keretében potom pénzért hozzájuthatnak a Magyar Televízió ötven év alatt felhalmozott archív anyagához, akkor ez bizony súlyosan érintené mind a Magyar Televízió működését, mind az adófizetők pénztárcáját. Hangsúlyozom: a szakma egy része csak az, amelyik bújtatott privatizációtól is tart, és ezekre az aggodalmakra nem kaptunk választ, sem az előterjesztésben, sem a távlati működtetésre vonatkozó elképzelésekben.
Nyilván szükség lesz a nemzeti audiovizuális archívum feladatát ellátó intézményre, az is egyértelmű, hogy a törvény várható elfogadása előtt keletkezett archívumokra ez a jogszabály nem vonatkozna. Mégsem egyértelműek a határok arra vonatkozóan, hogy a köteles példányokon felül kap-e az új intézmény állománygyarapodásra fedezetet például a regionális adók műsorainak vagy külföldi magyar adások műsorainak a megőrzése érdekében.
Az sem egyértelmű például, hogy hol a határvonal a nyilvánosságot szűkítő szerzői jogok és a közgyűjtemény jellegből fakadó általános hozzáférési jog között. És bizony még több megválaszolatlan kérdés van előttem. Az is megválaszolatlan, hogy miért parttalan az archiválási kötelezettség előírása, például ahogyan az 1. § fogalmaz: a törvény hatálya kiterjed - idézem - egyéb magyar vonatkozású műsorszámokra.ö Nos, az egyébö kifejezés parttalanná és értelmezhetetlenné teszi a jogszabályokat, ezt nyilván tudja a jogalkotó, mégis él ezzel a lehetőséggel.
Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Több és részletesebb indoklással, a költségeket is érintő háttérszámítással együtt el tudom képzelni azt is, hogy támogatni fogjuk a nemzeti audiovizuális archívum megalakítását, de jelen pillanatban meg kell hogy valljam, a Nemzeti Fórum képviselői csoportja igen tanácstalan, igen bizonytalan, elképzelhető, hogy tartózkodni fogunk a szavazáskor.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés