SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretnék a hozzászólásom elején visszatérni egy korábbi vitához. Balsay képviselő úr említette, hogy 60-70 ezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátására kerülhet sor a 2005. évben. Ezzel vitába szállt az államtitkár úr. Nos, tisztelt képviselőtársaim, egy roppant egyszerű számítással lehet arról számot adni, hogy mi, ellenzéki képviselők mire is alapozzuk ezt a számot. Ha hallgatták Szabó Endrének, a SZEF elnökének a minap elhangzott nyilatkozatát, azt mondta, hogy 9 ezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátása bőven elégséges volt az elmúlt két esztendőben, nem hinné, hogy több ember elbocsátásával az önkormányzatokat terhelő feladatok tisztességgel elláthatók lennének.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye, nem felejtettük el azt, hogy 2003-ban alig több mint 100 millió forint állt rendelkezésre az úgynevezett szervezési intézkedések végrehajtására az állami költségvetésben. 2004-ben az állami költségvetés 6 milliárd forintot tartalmaz erre a célra. Az elmúlt két esztendőben ez az alig több mint 6 milliárd forint 9 ezer közalkalmazott és köztisztviselő kiszervezését tette lehetővé. Tisztelt képviselőtársaim, a 2005. évi költségvetés tervezetében, az önkormányzatok fejezeténél 25,3 milliárd forint áll rendelkezésre, 19,3 milliárd forinttal több, mint ebben az esztendőben. A Miniszterelnöki Hivatalnál további 17,7 milliárd forint szerepel tartalékként szervezési intézkedések végrehajtására. Ez összességében 43 milliárd forint.
Tisztelt Miniszter Úr! Meg kell nézni az állami költségvetést, ez a két számadat egészen bizonyosan benne szerepel. Ha arányosítjuk a két dolgot, akkor, kérem tisztelettel, bizony a 60 ezer közeli létszám jön ki. Csak bizakodni tudok abban, hogy a 43 milliárd forint nem fog felhasználásra kerülni a szervezési intézkedések végrehajtására, és abban is bizakodom, hogy még az óvatos becslések, amelyek azt mondják, hogy 20 ezer közalkalmazott és köztisztviselő kiszervezésére kerülne sor, sem válnak valósággá.
De vissza most a törvényjavaslathoz: a Magyar Demokrata Fórum úgy értékeli, hogy a T/12497. számú törvényjavaslat apró lépéseket tesz egyes, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatása szempontjából. Valóban, egy bizonyos fokú kedvező elmozdulás tapasztalható, akár a pályakezdő munkanélküliek, akár a gyesről, gyedről, gyetről vagy éppen ápolási díjról visszaérkező magyar állampolgárok esetében. Ugyanez érvényesülhet az 50 év feletti munkanélküliek foglalkoztatásának támogatása esetén. Azzal, amit itt Béki Gabriella képviselő asszony elmondott, én is egyetértek. A II. fejezet címében teljesen más szerepel, mint magában a 8. § (1) bekezdésében, ez tényleg arra utal, mintha minden egyes 50 év feletti munkavállaló esetében a munkáltatók megkapnák mindazokat a kedvezményeket, amelyeket itt a törvényjavaslat leír.
Az ösztöndíjas foglalkoztatással már bizonyos problémák vannak, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis a törvény azt mondja, hogy önálló munkavégzésre nem alkalmazható az ösztöndíjas foglalkoztatott, előírja az úgynevezett szakmai segítő közreműködését. Pontosan az előzőekre alapozva ez a szakmai segítség a nagymértékű elbocsátások következtében nem különösebben lehetséges, és ugyan lehet a szakmai segítséget igényelni, de azok a közalkalmazottak, köztisztviselők, akik egyre csökkenő létszámban állnak rendelkezésre, nem hiszem, hogy ezzel a szakmai segítéssel különösebben tudnának foglalkozni.
Nem újszerű javaslatok, tisztelt képviselőtársaim, a T/12497. számú törvényjavaslatban leírtak. A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt évek során legalább 7-8 alkalommal javasolta a magyar parlamentnek, hogy azon munkáltatók, akik 45 év feletti, tartósan munkanélküli személyt foglalkoztatnak, bizonyos kedvezményekben részesüljenek. Többek között tavaly, a 2004. évi költségvetés tárgyalásánál is éltünk ezzel a módosító javaslattal, pusztán azért, mert a Magyar Demokrata Fórum megszondázta bizonyos vonatkozásban a munkáltatókat.
Feladtunk egy hirdetést két országos napilapban, egy 27 éves külkereskedelmi területen foglalkoztatott hölgy és egy 47 éves, szintén ugyanezen a területen foglalkoztatott hölgy esetében egy hét alatt a 27 éves hölgy számára 6 állásajánlat érkezett, míg a 47 éves hölgy számára egyetlenegy javaslat. Sajnos, a tisztelt Ház az elmúlt időszakban a 45 év feletti munkanélküliek foglalkoztatásának támogatására vonatkozó javaslatot nem támogatta. Mi természetesen a törvényjavaslat esetében élünk ennek a módosításnak a lehetőségével.
A magyarországi munkaerő-piaci helyzetkép szerint szinte alig lehet különbséget tenni a felvetett kérdések fontossága között. A Magyar Demokrata Fórum különösen örül annak, hogy a gyesről, gyedről, gyetről visszatérők esetében ez a kedvezmény megjelenik. Viszont szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra is, hogy a Magyar Demokrata Fórum szintén felvetette a magyar parlament előtt a munka törvénykönyvének azzal kapcsolatos módosítását, hogy a gyesről, gyedről, gyetről visszatérők esetében a munkáltatónak ne legyen lehetősége egy hónap után felmondani a munkavállalónak. Azt kezdeményeztük, hogy ez az időtartam legalább három hónapra tolódjon ki. Sajnos, ezt a javaslatunkat is elutasították. A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezni fogja ennek a javaslatnak a napirendre vételét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Többen megfogalmazták itt a parlamentben, hogy nem értenek egyet azzal, hogy csak a 9 hónap letelte, tehát a 9 havi foglalkoztatás után kaphatják meg azt a kedvezményt a munkáltatók, amellyel itt a törvényjavaslatban lehet találkozni. A Magyar Demokrata Fórumnak az a javaslata, hogy a munkáltatónak ugyan 9 hónapig kelljen legalább vállalkozni arra, hogy alkalmazza például a tartósan munkanélküli személyt, és a további 3 hónapos foglalkoztatási kötelezettsége meglegyen, azonban legalább negyedévente megkaphassa mindazokat a juttatásokat, amelyek csak 9 hónap után illetnék meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyértelműen felvetődik az a kérdés, hogy milyen tapasztalati adatok alapján számoltak az egyes kiadások nagyságrendjével. A Magyar Demokrata Fórumnak az a véleménye, hogy amennyiben a módosító indítványokkal együtt elfogadja a magyar parlament ezt a törvényjavaslatot, egy év után feltétlenül vissza kell térni a tapasztalati adatok alapján az értékeléshez, és akkor esetleg a munkáltatókat megillető 50 százalékos nagyságrendű juttatásokat növelni szükséges. A Magyar Demokrata Fórum abban az esetben tudja támogatni ezt a törvényjavaslatot, amennyiben a benyújtott módosító javaslatot a kormánypártok elfogadják.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés