VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a mai napon cím szerint a piacgazdaságról kívánt beszélni. (Derültség a Fidesz soraiban.) Nos, mi hallhattunk itt az ön közel negyedórás beszédében kulturális hétről Angliában, hallhattunk arról, hogy a paprikaügyet hogyan fogadták az Európai Unióban, hallhattunk az iraki szerepvállalásról. Ezek nyilván mind érinthetik a piacgazdaságot, de talán helyesebb lett volna, ha valóban arról beszélünk, ami ehhez a címhez inkább hozzá tartozik. De ön megtette ezt a forint árfolyamának a kérdése kapcsán.

Az elmúlt hetekben elég hosszú vitát folytattunk arról, hogy a monetáris tanács átalakítása vajon segíti-e az emberek számára, hogy egy stabil és erős valuta legyen, amelyben a jövedelmüket kapják, amelyben a nyugdíjukat kapják, egy olyan eszköz legyen, amely mondjuk, a vállalatok eszközértékeit nem értékeli le, és amely minden magyar ember számára az ingóság, az ingatlan értékét megtartja.

Elmondtuk, hogy itt önök saját magukkal is szembekerülnek, amikor gyengíteni kívánják a monetáris tanács függetlenségét. Emlékeztetném önt arra, hogy az önök által beterjesztett, 2005. évre szóló költségvetés indoklása tartalmazza azt a mondatot, miszerint a monetáris politika alakítása kizárólag a jegybank hatáskörébe tartozik. Nem az ön hatáskörébe, nem az ön kormányának a hatáskörébe, kizárólag a jegybank hatáskörébe, és ezt önök írták le abban az anyagban, amelyet éppen most, ezekben a napokban tárgyal a parlament.

Szeretném azt is hozzátenni, hogy nem érdemes a monetáris politika és a jegybank támadásával elterelni a figyelmet arról, amiről viszont önnek beszélnie kellett volna, és amiért valóban ön és az ön kormánya a felelős. Ez pedig azok a gazdaságpolitikai hibák, amelyeknek eredményeképp Magyarország az elmúlt években folyamatosan vesztett abból a pozícióból, amelyet a rendszerváltozás után 2002-ig kivívott magának.

Miniszterelnök Úr! Hadd idézzem önnek, ha már úgyis Londonban járt, az Economist összeállítását a közép-európai országokról - a legutóbbi szám -, amelyben azt írja az Economist, hogy Magyarország gazdasági gyarapodását tekintve a kelet-közép-európai térség leggyengébb állama. Nem így volt ez, miniszterelnök úr, 2002 előtt! Arról volt szó, hogy Magyarország éllovas, Magyarországtól tanulni lehet. Az önök két és féléves kormányzása után úgy néz ki, hogy Magyarország ebből a szempontból ma már rosszabb helyzetben van. (Gyurcsány Ferenc odamegy dr. Kóka Jánoshoz, és röviden konzultálnak.) És idézhetném a makroelemzőket is, tisztelt miniszterelnök úr, ha megtisztel figyelmével. Idézhetném önnek azokat a makroelemzőket is, akik azt írják, hogy Magyarországon magas az államháztartás hiánya, lavinaszerűen nő az államadósság mértéke, hogy Magyarország ennek ellenére mégis azon országok közé tartozik, ahol ismét csökkent a reálbér.

Miniszterelnök Úr! Önök nem ezt ígérték 2002-ben. Ön nem ezt ígérte idén augusztusban és szeptemberben, amikor az ön kormányprogramjáról vitatkoztunk. Ön ezzel ellenkező dolgokat ígért mind a nyugdíjasoknak, mind a bérből, fizetésből élőknek.

Többet szerettünk volna tehát arról hallani, amiért valóban ön a felelős. Ön ehelyett újra a jegybank és a monetáris tanács kérdéséről beszél. De ha már erről beszél, akkor tegye ezt tisztességesen, és magyarázza el végre az embereknek, hogy miért kell további exporttámogatást adni azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a munkája eredményeként az elmúlt évben 12 százalékkal nőtt az export.

Miniszterelnök Úr! Volt olyan gazdaságpolitika, amikor a forint négy év alatt folyamatosan és tartósan erősödött, az infláció mégis csökkent, az államadósság mértéke csökkent, az államháztartási hiány mértéke csökkent, a gazdaság pedig stabil és erős maradt. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban: Juj!) Az 1998 és 2002 közötti időszakról van szó. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ami pedig a mondandója legvégét illeti (Dr. Draskovics Tibor odamegy Gyurcsány Ferenchez és röviden konzultálnak.), ha még mindig megtisztel a figyelmével egy percre... (Közbeszólások, zaj.) Ami pedig a mondandója legvégét illeti, miniszterelnök úr, arra kérem, hogy most a napirend előtti beszéde után ne siessen el megint a teremből, mint ahogy ezt tette a múlt héten is, hanem várja meg Pokorni Zoltán urat, hallgassa meg a napirend előtti hozzászólását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és úgy tisztességes, ha majd arra ad egy választ.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu