DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örömmel hallottam, amit hallottam e törvény kontemplálása és érvelése során. Anélkül, hogy igényelném, mert valóban olyan alapvető házi feladatot nem végeztem el, amennyit ez a téma megér, azonban megjegyzésem azért van, mert ezen a területen gyakorló vagyok évtizedek óta, különböző formában ilyen jelenséggel találkoztam.
Itt most kívánatosnak, szükségesnek tartanám, ha a törvény kimondaná, hogy valamilyen intézmény készítsen olyanféle táblázatot, kimutatást, összehasonlítást, amelyből látható az, hogy a meglévő magyar szabályok mennyiben azonosak és mennyiben különböznek más országok gyakorlatától. Nem ritkán találkozom olyan emberekkel, akik jönnek ebbe az országba, és itt valamit kívánnak tenni, vagy azért, mert meglévő cégekkel kereskednek, vagy pedig azért, mert azt létesíteni kívánják. És akkor egy első kérdés: na és mennyiben különbözik ez a dán meg a dél-afrikai meg a kanadai - éppen akikkel a közelmúltban beszéltem - gyakorlattól, vagy mennyiben azonos? És persze, hogy ezt ők megkérdezhetik szakértőktől, ügyvédektől, mindenkitől, de jó volna mégis, ha volna valamiféle olyan összehasonlítás, ami ebben a tekintetben irányt ad.
Még egy megjegyzésem van: a közjegyzők szerepe e tekintetben. Nekem az az érzésem, hogy Magyarországon ez egy komplikáltabb dolog, mint amennyit megér, mint amennyire szükséges. Ezt megint csak olyan tapasztalatok alapján mondom, anélkül, hogy mélyrehatóan tanulmányoztam volna, amit más országokban látunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Tanácsolom a kormánynak és képviselőtársaimnak, hogy nézzünk ebbe a témába. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés