HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy az államtitkár úr van jelen a miniszter asszony helyett, hiszen egy jól nevelt ember nőkkel nem vitatkozik, legalábbis nem olyan határozottan, mint ahogy most megpróbálok az államtitkár úrral.

Röviden összefoglalnám, mik azok a politikai szempontok, amik nem tetszenek nekünk ebben a törvénytervezetben.

Először is az, hogy kommunikációs céllal készült. Ez beleillik Gyurcsány Ferenc légvárépítésébe.

Kampánycéllal készült, hiszen 2006-ban kezdi el fizetni a juttatások nagy részét.

Munkalehetőség helyett segélyezésre késztet sokakat, akik életforma szerint segélyezésre rendezik be az életüket. Itt utalhatnék a védett munkahelyek támogatásának vagy a közmunkaprogramok normatívájának a csökkentésére.

Az önkormányzatokat ismét nehéz, még nehezebb helyzetbe hozza, különösen a jegyzőhöz telepített jogok kérdésében. Ugyan megadja nekik a jogot, hogy ráfejelhetnek egy kicsit, de hát mégiscsak olyan jogokat telepít a jegyzőhöz, amelyek csorbítják az önkormányzati jogokat, és a szubszidiaritás elvével szemben állnak. Képzeljék el azokat az önkormányzatokat, amelyek a krízishelyzetbe került családokat vagy az időseket támogatják, de azokat nem, akik segélyre rendezik be az életüket. Ez a lehetőség most megszűnik. És ha azt mondja is a képviselő asszony, hogy a megítélt szociális támogatást majd állami költségvetésből fedezik, akkor megkérdezem, vajon az a közel 1 millió ember, aki Magyarországon minden rendszerből kiesik, így megkönnyítve nem fog-e majd a könnyebb megoldás irányába haladni, bekerülni a rendszerbe, és ez mit fog jelenteni.

Végül a gyermekbántalmazás ügyében különböztessük meg a brutalitást és a szülői nevelési eszközt; illetve a család megerősítése a legjobb terápia.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu